Minden évben az Inseados diákok szerveznek egy nagy estélyt, ahová ki kell öltözni rendesen, ültetett vacsora van, műsor, utána meg parti. Franciaországban ez nyáron van, és Summer Ball-nak, azaz Nyári Bálnak hívják. Szingapúrban meg év végén tartják, de nem hívhatják Téli Bálnak, mert vicces lenne annak hívni, amikor mindenki izzad a zakóban (a fiúk legalábbis). Ezért itt Monszun Bálnak hívják, ilyentájban jön ugyanis az északkeleti monszun.
Az is hagyomány, hogy valami téma köré szervezik a műsort. Idén James Bond volt a téma. Ki is találtak a szervező diákok egy vicces háttér-sztorit: a pénzügy tanárt (aki véletlenül egy fiatal kínai csaj) elrabolják, és a dékán James "Zero Coupon" Bond-ot kéri meg, hogy kiszabadítsa. A Zero Coupon Bond egy lefordíthatatlan szójáték, igazából a diszkont kötvények angol neve, és a pénzügy előadáson sokszor előkerül. A beharangozó videó elég jól sikerült, a műsor maga felejthető volt.
A vacsi nagyon elegáns volt, voltunk vagy kétszázan, mind kiöltözve rendesen, fiuknak minimum öltöny, de sokaknak szmoking (volt egy őrült, aki frakkban volt). A lányoknál gondolom mindehol lejátszódott, ami nálunk is: az Eszter már egy héttel előre ruhapróbát tartott, hogy a direkt erre az alkalomra elhozott számos szép ruha közül mégis melyik legyen a győztes. Nagy, 10-fős körasztaloknál ültünk, pincérek hada hordta az ételt és az italt folyamatosan.
Aztán a vacsi és a műsor után gyorsan átalakult az egész bulizássá, amit persze az ingyen pia meglehetősen előrelendített. Volt nagy tánci-tánci, néhányan kiütötték magukat, vagy csak bealudtak idő előtt. Mi 3-ig bírtuk, akkor jöttünk haza.
A legérdekesebb az egész este az asztaltársaságunk volt. A véletlen úgy hozta, hogy a dékánnal és a feleségével kerültünk egy asztalhoz. Mindketten nagyon közvetlen, szimpatikus emberek, a feleség el is mesélte az életét. A nő amerikai, a dékán spanyol. Franciaországban élnek már vagy 14 éve, de a fickó évente több hetet Szingapúrban tölt. Van 5 gyerekük 14-től 2 évesig. A gyerekek össze-vissza utaznak a szüleikkel a világban. Hol Spanyolországban, vagy Amerikában vannak a nagyszülőknél, hol Szingapúrban a papánál (mint most is, egy fél évre), hol ahova a papa megy az egyetemi kutatása miatt (jövőre egy évre az USA-ba). A nő fő állású anya, mióta megszületett a legkisebb gyerek, de előtte dolgozott négy gyerek, és az egész logisztikai rémálom mellett. Ha utazik a család, nem csak a repülőt, meg szállást kell intézni, de azt is, hogy a gyerekeknek az iskola, a foci, meg minden más hogyan lesz megoldva. És láthatóan élvezi ezt az életet, bár előtte meg HR vezető volt nagy cégeknél, úgyhogy hozzászokott a bonyolult helyzetekhez.
Az is hagyomány, hogy valami téma köré szervezik a műsort. Idén James Bond volt a téma. Ki is találtak a szervező diákok egy vicces háttér-sztorit: a pénzügy tanárt (aki véletlenül egy fiatal kínai csaj) elrabolják, és a dékán James "Zero Coupon" Bond-ot kéri meg, hogy kiszabadítsa. A Zero Coupon Bond egy lefordíthatatlan szójáték, igazából a diszkont kötvények angol neve, és a pénzügy előadáson sokszor előkerül. A beharangozó videó elég jól sikerült, a műsor maga felejthető volt.
A vacsi nagyon elegáns volt, voltunk vagy kétszázan, mind kiöltözve rendesen, fiuknak minimum öltöny, de sokaknak szmoking (volt egy őrült, aki frakkban volt). A lányoknál gondolom mindehol lejátszódott, ami nálunk is: az Eszter már egy héttel előre ruhapróbát tartott, hogy a direkt erre az alkalomra elhozott számos szép ruha közül mégis melyik legyen a győztes. Nagy, 10-fős körasztaloknál ültünk, pincérek hada hordta az ételt és az italt folyamatosan.
Aztán a vacsi és a műsor után gyorsan átalakult az egész bulizássá, amit persze az ingyen pia meglehetősen előrelendített. Volt nagy tánci-tánci, néhányan kiütötték magukat, vagy csak bealudtak idő előtt. Mi 3-ig bírtuk, akkor jöttünk haza.
A legérdekesebb az egész este az asztaltársaságunk volt. A véletlen úgy hozta, hogy a dékánnal és a feleségével kerültünk egy asztalhoz. Mindketten nagyon közvetlen, szimpatikus emberek, a feleség el is mesélte az életét. A nő amerikai, a dékán spanyol. Franciaországban élnek már vagy 14 éve, de a fickó évente több hetet Szingapúrban tölt. Van 5 gyerekük 14-től 2 évesig. A gyerekek össze-vissza utaznak a szüleikkel a világban. Hol Spanyolországban, vagy Amerikában vannak a nagyszülőknél, hol Szingapúrban a papánál (mint most is, egy fél évre), hol ahova a papa megy az egyetemi kutatása miatt (jövőre egy évre az USA-ba). A nő fő állású anya, mióta megszületett a legkisebb gyerek, de előtte dolgozott négy gyerek, és az egész logisztikai rémálom mellett. Ha utazik a család, nem csak a repülőt, meg szállást kell intézni, de azt is, hogy a gyerekeknek az iskola, a foci, meg minden más hogyan lesz megoldva. És láthatóan élvezi ezt az életet, bár előtte meg HR vezető volt nagy cégeknél, úgyhogy hozzászokott a bonyolult helyzetekhez.
Képek is lesznek később, mert majdnem mindenkinél volt fényképezőgép (nálunk nem). Egyelőre itt van egy, én vagyok rajta és a közvetlen peer-group-om, azaz a többi Insead partner.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése