Szeret: gyümölcsök

Nagyon jó dolog a trópuson, hogy egyfolytában van friss gyümölcs, és még ráadásul többsége nagyon olcsó is. Mi is nagy fogyasztók vagyunk.

A kedvencünk a mangó, amiből a nagy sárga mézes (honey) mangó fajtát szeretjük a legjobban. Olyan íze van, mint a legfinomabb őszibaracknak, édes, de van egy kis fanyarság is benne. Először gondban voltunk a pucolással, mert jókora lapos mag van benne, nem egyértelmű kívülről nézve, hogyan kell nekiesni. De aztán kifigyeltem, a helyiek hogyan csinálják, és most már profik vagyunk. A legjobb, hogy aki pucolja, az jutalmat kap, mert a maghoz eléggé ragaszkodik a gyümölcs, levágni nem lehet, ellenben le lehet rágni-szopogatni. Az a legjobb része. Rendszeresen esszük, szinte minden másnap.

A másik gyakori lakója a hűtőnknek a dinnye. Egyfolytában lehet görögdinnyét venni, amit a zöldségesnél nagy cikkelyekben árulnak, egy darab elég egyszerre kettőnknek. Most szezonja lehet, mert még a szokásosnál is édesebb.

Van még persze a banán, ami itt kisebb méretű, mint az otthon megszokott, de ugyanolyan, vagy még édesebb, és piszok olcsó. Nagyon finom az ananász, amit 1 dollárért árul a zöldségesünk, és még meg is pucolja, hogy itthon már csak felvágni kelljen és enni. Én szeretem még a kókusz levét is, azt is minden sarkon lehet kapni. Behűtve az egyik legjobb szomjoltó.

Kóstolunk persze egzotikusabb gyümölcsöket is. A rambután pl. úgy néz ki, mint egy szőrgolyó, és belül édes húsa van nagy kemény mag körül. A lichi rokona, hasonlóan a longanhoz, ami ugyanez szőr nélkül. Még egzotikusabb a durián, amit itt isteni eledelnek tartanak, nekünk azonban inkább a penetráns szaga miatt emlékezetes. Megkostóltam, az íze nem kárpótol a szagért. A durián rokona a jackfruit (jakabgyümölcs?), ami óriásira nő meg, és a zöldségesnél darabokban árulják.

Aztán van a sárkánygyümölcs, aminek nagyon élénk lila színű húsa van, meg cafrangos külseje, de az íze nem olyan érdekes. Szerintem ezt a gyümölcsöt reklámcégek tervezték, figyelemfelhívó külszín, csalódást keltő belbecs. A papaja se olyan nagyon jó ízű, én legalábbis nem lelkesedem érte önmagában. Gyümölcsléként azonban, kis citromlével az egyik kedvencem.

Gyümölcslét is a zöldségesnél veszünk, van egy turmixa, meg egy gyümölcs-centrifugája, és bármilyen általa árult gyümölcsöt lehet kérni levesítve. Ad hozzá jeget, meg valami híg szirupot, összeturmixolja, és kész a finom itóka. Az Eszter kedvence a mangó, az enyém a papaja mellett a kiwi. Egy dollár 50 cent a kb. 4 deci lé.

Jöjjön néhány kép. Először a zöldséges kínálata.

Aztán a rambután.


Így néz ki a jackfruit:

Nem szeret: légkondi

Erről már többször hosszasan értekeztem, úgyhogy most csak a biztonság kedvéért írom le: nem szeretem a légkondit. Útálom, amikor a hideg levegő jön rám a metrón vagy a buszon. Ki nem állhatom, hogy megizzadok az utcán, és aztán egy bevásárlóközpontban meg fázni kezdek a hidegben. Nem tartom jónak, ha nem lehet kinyitni az ablakot, és kiszellőztetni. Kényelmetlen, hogy ha moziba megyek, akkor hosszú nadrágot, zoknit és pulcsit kell magammal vinni. Pazarlásnak gondolom, hogy sok-sok áramot elhasználnak arra, hogy túlhűtsenek mindent. Nevetséges, hogy ha leszállok a túlhűtött buszról, bepárásodik a szemüvegem.

Ennek ellenére beláttam már, hogy sajnos elkerülhetetlen a légkondi, mert különben ezen a klímán előbb-utóbb minden megpenészedne. Különben is, már lassan kezdek hozzászokni.

Szeret: meleg

Én szeretem a trópusi meleget.

Most először volt, hogy a téli hónapokban egyszer sem kellett behúzott nyakkal járni, hogy ne fújjon be a hideg szél a gallérom alá. Nem kell kabátot, pulcsit, meg sálat-sapkát-kesztyűt hordani, le-fel venni, ha kimegyünk az utcára meg vissza. Nem párásodik be a szemüvegem ha bemegyek az utcáról valahová, hogy aztán percekig semmit se lássak rendesen. Lehet zokni nélkül szandálban járni, pocsolyákba belelépni gond nélkül. Nem kell több garnitúra ruhát tárolni, és évente többször átpakolni a szekrényt. Állandóan nyitva lehet hagyni az ablakot (kivéve, ha megy a légkondi).

Jónéhányszor konkrétan fizikailag és lelkileg esett jól a napsütés, meg a hőség, amikor kijöttem egy légkondícionált helyről. Egészen felvidultam tőle.

Az se utolsó, hogy itt az év 365 napján lehet úszni, futni, sportolni, napozni, piknikelni, csak úgy sétálgatni (már amikor nem esik az eső).

Az meg, hogy megizzad tőle az ember, kit zavar!?

Nem szeret: az eső

Van egy dolog a szingapúri időjárásban, ami kezd nagyon unalmassá válni. Ez az eső, a felhők, a nedvesség. Nekem speciel semmi bajom nincs a meleggel, meg a páratartalommal, de az, hogy kis megszakításokkal lényegében amióta itt vagyunk esős évszak van, az fárasztó.

Nem az a legrosszabb az esőben, amikor esik, mert az leginkább olyan, mint egy nyári zápor, sok-sok víz leesik rövid idő alatt. Inkább az, amivel jár. A mai nap kitűnő példája ennek. Délelőtt szépen sütött a nap, jó idő volt. Aztán úgy kettő felé beborult, és onnantól kezdve úgy is maradt estig. Esett is, hol jobban, hol kevésbé, hol elállt, de hát sok mindent a szabadban nem lehet ilyenkor csinálni. Abban reménykedhet az ember, hogyha éppen ki kell menni valamiért, akkor éppen nem fog esni. És ez így megy majd minden nap. Csak valamikor reggel esik, nem délután.

Kellemetlen következménye ennek az időnek még a penész. Most már másodjára lepett meg minket a lakásban a penészedés, pedig már semmit nem tartunk a szekrényekben, minden ruha a kisszobában lóg, hogy valamennyire szellőzzön. De így is volt, ami penészes lett. Az akasztón lógó Lafuma kabátjainkat már másodjára mostuk ki penészedés miatt, pedig olyan sokat nem használjuk őket. Egykét cipő is elkezdett penészfoltos lenni. Nincs más megoldás, most már egyfolytában jár a légkondi, mert az a levegőt is szárítja, amellett hogy hűti. Eddig azon csodálkoztam, hogy itt a lakóparkban elég kevés ablak van nyitva, míg nálunk mindig tárva-nyitva álltak, hogy hadd járjon a levegő. Most már értem miért. És ez nekem nem tetszik, én jobban szerettem a légkondi nélküli, nyitott ablakos megoldást.

Közvélemény-kutatás

Hamarosan megkezdjük nagy, átfogó sorozatunkat a "mit szeretünk Szingapúrban, és mit nem" témakörben.

Jó címet kéne találni neki, ami összefoghatja. Valahogy úgy, hogy olyan címeket lehessen adni a bejegyzéseknek, hogy

Amiket szeretünk: xxx
Amiket nem szeretünk: yyy,
ahol xxx és yyy mindig az aktuális téma lenne.

De ez így elég nyögvenyelős és unalmas. Valami frappáns, rövid felvezető kéne.

Angolul meg lehet oldani: Love it: xxx és Hate it: yyy tökéletes lenne. De jobban szeretnék valamit magyarul.

Eddig a következők jutottak eszünkbe:

• Szeretjük és Nem szeretjük (ez nem sokkal jobb, mint a fenti)


• Szeret és Utál (ez az angol fordítása, de magyarul elég hülyén lakik)


• Örömök és Bosszúságok (ez eredeti, de leginkább talán egy Jane Austen könyv címének lenne jó)


• Élvezet és Iszony (ez már majdnem Tolsztoj)


• Plusz és Minusz (nem túl matekos ez?)


• Király és Gáz (hú, de laza)

Ha valakinek van valami jó ötlete, vagy az itt felsoroltak közül valamelyik nagyon megtetszett neki, jelezze, sokat segít. Köszönjük!

Egyébként az első bejegyzés már fogalmazódik bennünk, a téma az eső lesz, és következményei. Lehet találgatni, hogy szeretjük-e vagy nem. :)

Hitchcocki jelenetek

Az Eszter úgy érezte magát néhányszor az elmúlt időben, mintha egy Hitchcock filmben lenne. Az állatvilág támadást indított elenne. Szerencsére azért ez leginkább az ijeszgetésben merült ki, semmi komolyra nem kell gondolni.

Először is itt vannak a gekkók. Aranyos kis gyíkok, de nagyon szeretik ijeszgetni az embert. Kimegyünk este a konyhába, kinyitjuk a szekrényajtót, és valami kiiszkol belőle, mi meg eldobjuk, ami a kezünkben van. Vagy bújkál a mosogatóban, és ha valamit megmozdítunk, akkor kezd nagy rohangálásba. Az egyik majdnem megjárta, amikor ijedtemben a fejére ejtettem a vágódeszkát. Azt hittem kinyírtam, de túlélte. Most meg van egy kölyökméretű gekkónk, amelyik vagy túl kiváncsi, vagy nem talált még magának rejtekhelyet, mert állandóan szem előtt van. A kis hülyét múltkor úgy kellett kikanalazni a mosogatóból, nem tudott kijönni.


Aztán a hangyák is nagyon szeretnek minket. Eleinte egy-kettő volt itt-ott, most már csapatostul járnak. Ha valami ételt előhagyunk, egy-két óra múlva legalább egy tucatnyi nyüzsög rajta. A rizst, a lisztet, a kenyeret, mindent a hűtőben tartunk, azt nem szeretik. A poharakat állandóan takarni kell, mert azt is nagyon szeretik felderíteni. Ezzel még nincs is baj, mindenhol ezt csinálják. Az Esztert akkor készítették ki, amikor a hajszárítójába költöztek be. És amikor elkezdett hajat szárítani, szépen, egyesével kimászkáltak belőle a kezére. Volt sikítás.

Csótányból eddig szerencsére csak egyet találtunk de az a legrosszabb időpontban jelent meg. Fáradtan hazaértünk Malajziából, az Eszter megy a mosdóba, és ott vigyorgott rá egy jókora darab. A vécében úszta a köröket. Hogy hogy került oda, nem tudom, de én értékeltem az előzékenységét: ennél jobb helyen nem lehetett volna, egy gombnyomás, és volt csótány, nincs csótány.

Kezdenek nálunk berendezkedni az állatok. Most már egyértelműen tudunk feleni a kérdésre: Nálatok laknak-e állatok? Igen, nálunk laknak.

Esik mocskosul az eső...

...mennyit esik, piszkosul esik,
rémesen esik, őrület ennyi eső.

Esik piszkosul az eső,
hú de esik, lököttül esik,
esik az eső, úgy éljek, nincs jó idő

Ugyanez ide klikkelve meghallgatható eredetiben. A teljes változatot el tudom küldeni az igazi rajongóknak.

Hetek óta szar idő van, borult az ég, a napot csak kivételes esetben látni. Ma háromszor eredt el az eső, mindannyiszor nagy zuhé volt. Kezd nagyon unalmas lenni.

Itt egy jellemző kép az ablakból fényképezve. Ekkor már csendesült az eső.

Same, same, but different!

Vietnamban tanultuk ezt a jó kis mondást, ott mondják bármikor, bármire, hogy „Ugyanaz, de mégis más”. És milyen igazuk van, mert ez nagyon igaz Kuala Lumpur-ra és Szingapúrra.

Nagyon hasonlóak, mert mindkettőben laknak kínaiak, malájok, indiaiak, európaiak (mondjuk nem ugyanabban az arányban), mindkettőn látszik mekkora fejlődés volt az elmúlt években, mindkettőben van központi gazdasági negyed csilivili felhőkarcolókkal, bevásárló utca hatalmas plázákkal, parkok, lakónegyedek 30-40 emelet magas panelházakkal, magasvasút, miegymás. Mindkettőben az angol az általánosan használt nyelv, rossz oldalon vezetnek, 150 éve még csak egy falu volt, stb.

Mégis más a két város, mert Szingapúr jobban rendezettnek tűnik, míg Kuala Lumpur-ban több a spontán megoldás. Itt például a hatalmas felhőkarcolóktól kb. 100 méterre, elhagyatott utcákban romos házakat, meg üres telkeket találni. A közlekedés is egy kicsit kaotikusabb, mondjuk olyan szinten, mint Budapesten; míg Szingapúrban minden kereszteződésben érzékelők vannak az aszfaltban, és folyamatosan optimalizálják a lámpákat, hogy minél kevesebb legyen a fennakadás. Szóval KL (mindenki így hívja, a Kuala Lumpur túl hosszú) egy kicsit ázsiaibb, mint Szingapúr. Vicces, hogy erre rájátszanak, és a maláj turizmus kampány jelszava az, hogy Malaysia, truly Asia!, azaz Malajzia, igazán Ázsia.

KL még abban is hasonlít különben Szingapúrra, hogy nem egy kifejezett turista-célpont. Egyik sem bővelkedik látványosságokban, mondjuk úgy ahogy Párizs vagy London, vagy akár Budapest meg igen. Csak azért, hogy ezt megnézze az ember, nem érdemes eljönni a világ másik végére. Mi két és fél napot voltunk ott, és nem hiszem, hogy valami igazán fontosat nem láttunk volna.

KL, de egész Malajzia jelképe a Petronas ikertornyok, amik a világ legmagasabb épülete volt egy-két évvel ezelőttig. Mi ott laktunk mellette, olyan közel, hogy a hotel ablakából nem is lehetett a tetejét látni. A torony tényleg szép, leginkább este, amikor kivilágítják, és úgy néz ki, mint egy kristálycsillár.


Nagyon jó a tövében lévő park is. Szép, rendbentartott fű, fák-bokrok, tó, híd, szökőkút, ami kell, meg a közepén egy egészen meglepő dolog, egy óriási játszótér. Mászóvárból, amiből jobb játszótereken egy-kettő szokott lenni itt több tucatnyi volt, sok összekötve, úgyhogy órákat lehet játszani anélkül, hogy megunná a gyerek vagy a szülő. Emellett van egy hatalmas pancsoló, lényegében a tó elkerített része, ahol a gyerekek játszhatnak a vízben. Nagyon jó ötlet, és ilyet még nem láttam sehol máshol.

Voltunk egy kicsit a kínai negyedben, de az minden itteni városban van, ha az ember már látott egy-kettőt, olyan nagyon nem nyújt újat a sokadik. Mivel a gazdasági központ közepén laktunk, a felhőkarcolók és plázák között, ezekből is megnéztünk egy-kettőt, de itt is ugyanazok a boltok vannak, kb. ugyanabban az árban, mint Szingapúrban.

Igazából még két olyan dolog volt, ami nagyon tetszett, és kár lett volna kihagyni. Az egyik egy ónedény-üzem volt, illetve annak a látogató központja. Nagyon profik voltak, a hotelből ingyen busszal vittek ki, a bemutató is ingyen volt teljesen, abban bíznak, hogy az emberek úgyis vesznek valamit az általában méregdrága, és néha nagyon szép óntárgyaikból. Hát mi nem voltunk jó kuncsaftok, mert nem hagytunk ott sok-sok pénzt, de a hely tetszett.


A másik szép dolog az orchidea-kert volt. Azt hittem, valami kis felejthető dolog lesz, de talán még jobb is volt, mint a szingapúri. Kisebb volt, de nagyobb tömegben voltak az orchideák. És itt voltak olyan boltok, amiket Szingapúrban csak kerestünk, de nem találtunk, ahol csodaszép virágokat lehetett kapni néhány száz forintért. Sajnos venni nem nagyon tudtunk, mert onnan elég bonyolult lett volna hazahozni.


Haza különben busszal jöttünk. Méghozzá luxus-busszal, amin összesen 16 ülés van, széles nagy rendesen dönthető lábtartós bőrülések, saját tévével, amin csak angol nyelvű filmből vagy egy tucatnyit lehetett megnézni, meleg kajával, utaskísérővel. Olyan volt, mint egy nagyon kényelmes első osztály a repülőkön, és talán feleannyiba került, mint a legolcsóbb fapados repülő (kb. 5000 Ft-ba). Az 4-5 órás út se volt sokkal hosszabb, tekintve, hogy KL reptere vagy 80 km-re van a várostól, oda is vagy másfél órás buszúttal lehet kijutni.

Szóval jól éreztük magunkat Kuala Lumpur-ban, ha úgy adódik akár vissza is megyünk, de nem ez lesz a legfontosabb turista célpontunk a jövőben.

Mondanom se kell, képek a weben.

Megint sziget, megint eső

A múlt héten végetért megint egy szemeszter az Inseadon, azaz megint szünet van, és ez azt jelenti, hogy útra keltünk ismét. Még tavaly novemberben kinéztük Langkawit, a maláj szigetet, ami vagy 50 km-re van délre a thaiföldi Phukettől, és a malájok álmaiban mint az ő Phuketjük jelenik meg, rengeteg turistával, és persze a sok-sok pénzzel ami a turistákkal együtt jön.

Igazából Langkawi elég jól el van látva ahhoz turista-látványosságokkal, hogy felvegye a versenyt. Nem csak gyönyörű tengerpartja van, de bejárható hegycsúcsai, vízesései, mangrove mocsarai is. Sok mindent lehet csinálni, heverészni a tengerparton, vagy elmenni ezekre az érdekes helyekre, vagy búvárkodni, vagy sasokat etetni, vagy vásárolni, kinek mi tetszik. Mi be is terveztük, hogy majd jó sok mindent csinálunk, még előre is olvastunk az útikönyvben, az interneten, milyen érdekes programok vannak Langkawin.



Ehhez képest szinte semmit nem csináltunk, mert rossz volt az idő. Pedig amikor megérkeztünk szerda délután, kellemes hőség volt, vagy 36 fok. Gyorsan ki is mentünk a tengerpartra, fürödtünk, meg sétálgattunk, kagylókat gyűjtöttünk, élveztük a napot, csodáltuk a naplementét.


És milyen jól tettük, mert ez volt az utolsó igazán jó alkalom erre. Másnap ugyanis arra ébredtünk, hogy esik az eső, és ez így is maradt egész nap.

Itt egy kitérőt tennék az időjárással kapcsolatban. Senki ne higgyen azoknak, akik azt állítják, hogy a trópuson ugyan eshet az eső bármikor, de az csak maximum egy futó zápor, lezúdul a zuhé, és egy óra múlva, mintha nyoma se lett volna. Hát nem, ha esik, akkor az esetek 90%-ban úgy zajlik, hogy beborul, jön a zuhé, aztán eláll, de az ég borult marad órákig. Ha monszun van, és délután jön az áldás, akkor általában utána aznap már nem látni a napot. És, mint a példa mutatja, olyan is előfordul, hogy egész nap esik-eseget az eső, hol jobban, hol kevésbé. Azt még hozzátenném, hogy Langkawin különben most a száraz évszak van, csúcsidő, amikor a szállás az esős évszak duplájába kerül.

Na, szóval az aznapra tervezett kirándulások lefújva, helyette elmentünk a rizsmúzeumba. A múzeum feledhető volt, de a fickó, aki őrizte, meg a vendégeket fogadta élvezetessé tette. Senki nem volt rajtunk kívül, úgyhogy először végigmutatta a fűszerkertet, megszagoltatta velünk az összes fűszernövényt, elmondta, mit mire használnak, megmutatta, hogyan kell felbontani a kókuszdiót (először le kell hántolni a vastag háncsot róla, aztán egy ügyes ütéssel kettétörni, kiinni a benne lévő vízszerű lét, majd egy spéci kaparóval kikaparni a belét, amiből a kókusztejet lehet kisajtolni), sőt ki is próbálhattuk mi is, és még a hagyományos maláj társasjátékot is megtanította nekünk. Minimum egy órát foglalkozott velünk, nagyon lelkes és aranyos volt, és mindezt ingyen.

Másnapra az eső kicsit alábbhagyott, inkább csak borult volt az ég egész nap, és csak délután kezdett esni. Viszont még mindig nem lehetett semmit sem csinálni, mert a kiránduló hajók nem nagyon mentek ki, meg különben is, bármikor eleredhetett az eső. Az előrejelzés semmi jót nem ígért, az egész régióban, a Fülöp-szigetektől Szingapúrig ilyen volt az idő (Szingapúrban most is ilyen). Ezért aztán úgy döntöttünk, nem szenvedünk tovább, eljövünk hamarabb.

Langkawiból vagy Szingapúrba vagy Kuala Lumpur-ba lehet menni, mi az utóbbit választottuk. A reptéren még volt izgalom, mert nem működött az AirAsia számítógépes rendszere, az utolsó pillanatban javult csak meg, addig meg nem tudtak jegyet adni nekünk. Csapdahelyzet volt, mert se interneten, se telefonon nem lehet a gép indulása előtt 24 órával jegyet venni, csak személyesen a reptéren. Úgyhogy mi kijelentkeztünk a hotelből, és az összes csomagunkkal felvonultunk a reptérre, ahol meg azt mondták, nem tudnak jegyet adni. Idegesek lettünk, de aztán szerencsére megoldódott a helyzet.

Amikor eljöttünk, hétágra sütött a nap, de akkor már nem bántuk, leszámoltunk Langkawival. Meg különben is, szerintem délután jött az újabb eső.

Képek a szokott helyen.