Ko Phi-Phi

A múlt héten végetért az Eszter első szemesztere, persze kemény vizsgaidőszakkal, úgyhogy már mindenki nagyon várta az első szünetet, hogy szétspricceljen a környéken. Mi Thaiföldre mentünk, pontosabban Phi-Phi szigetére egy kisebb társasággal.

Szerda este indultunk, és mivel a szigetre a komp akkor már nem ment, az első éjszakát Phuketben töltöttük. Phuket híres turista célpont, nemzetközi repülőtere van, meg a tengerparton egymást érik a szállodák. Mi azonban a városban szálltunk meg. Itt a helyiekkel és a hátizsákos turistákkal lehet leginkább találkozni, az átlagos nyaraló legfeljebb kíváncsiságból megy be. Mi is egy hátizsákos kategóriájú szálláson aludtunk, reggelivel együtt kettőnknek 1500 Ft-ba került összesen. Ennek megfelelően nagyon egyszerű szoba volt, lényegében egy ágy volt benne megy egy ventillátor. Nem is nagyon kellett több, mert aludni mentünk csak oda.

Éjjel elmentünk egy jó és érdekes étterembe, és egy-két kevésbé jó bárba, aztán reggel 7-kor a szomszéd órája csörgött, amire az egész hotel felébredt. Mi is, de legalább így elértük a reggeli kompot, és kora délután már Phi-Phi-n voltunk.

Teljesen véletlenül olyan kompra vettünk jegyet, ami mielőtt kikötött a nagyobbik Phi-Phi-n (ahol az emberek laknak) még körbejárta a kisebbik szigetet is. Még jó, hogy így történt, mert később már többszöri próbálkozásra sem sikerült átmenni. Pedig nagyon szép, és vadregényes, itt forgatták a Part című filmet is. Ezt a tényt persze erősen ki is használják, szinte elmaradhatatlan része minden reklámnak Phi-Phi-ről.

Kikötés után beszálltunk az egyik várakozó taxiba (oldalt a taxi állomás látható), ami itt nem az úton, hanem a tengeren közlekedik, autóutak ugyanis nincsenek a szigeten. A csónak egyenesen a szállodába vitt volna, de túl nagyok voltak a hullámok, úgyhogy a szomszédos parton kötöttünk ki, és onnan gyalog mentünk át. Nem volt messze, néhány száz méter, de eléggé meredek hegyoldalon kellett átküzdeni magunkat. A szállás ugyanis egy védett kis öbölben van, három oldalról magaslat, a negyedikről a tenger határolja. Külön szerencse, hogy olyan meredek a part, állapítottuk meg, mert ha jön a cunami, csak fel kell szaladni a hegyre.

Itt van mindjárt egy kép a tenger felől fényképezve. (A többi kép a szokott helyen.) Jobbra az első kunyhó, ami kibukkan a fák közül volt a mienk.

A szálloda igazából kunyhók csoportja, és egy közös helyiség. Nagyon ízlésesen van berendezve (mindenhol faragások, meg egyéb kézműves munkák), és minden nagyon tiszta is. Családi vállalkozás az egész, a személyzet kedvesen esetlen, a megrendelt kaják néha nem jöttek ki, vagy nem az, amit kértünk, de ez teljesen belefért. A kunyhók többségének nincsen saját fürdőszobája, a közös fürdőszoba azonban makulátlan tiszta, és még mindenféle krémeket meg samponokat is szabadon lehet használni. Csak az a kényelmetlen, ha mondjuk éjszaka az embernek pisilni kell, akkor le kell küzdenie magát előbb a lépcsőkön, majd a sziklákon, hogy a fürdőszobába jusson. Fiúk, mondjuk egyszerűbben is megoldhatják, ugyanis a kunyhóknak szép nagy verandája van, sziklákkal és növényekkel alatta.

Van még egy kisebb strand rész is, de azt sajnos nem igazán tudtuk kihasználni, mert az idő meglehetősen rossz volt. Az ott töltött négy nap nagy részében (úgy 99%-ban) felhős volt az ég, és sokszor esett az eső is. Kétszer volt szép napsütés, az utolsó nap reggelén, és amikor elhagytuk a szigetet. A reggeli napsütésben már majdnem elindultunk át a kisebb szigetre búvárkodni, de aztán jött egy hirtelen felhőszakadás, úgyhogy ez elmaradt. Szombaton is mentünk volna búvárkodni, akkor egész nap esett az eső.

Ilyen felhős volt az idő leginkább:

És ilyen szép, amikor kisütött néha a nap:

Úgyhogy leginkább a közös részben ültünk, beszélgettünk, olvasgattunk, kártyáztunk, ittunk, ettünk (nagyon jól főztek, a legjobb zöld curry-t itt ettem eddig). Vagy a rákokat nézegettük, amik rendületlenül szaladgáltak fel-alá a parton. Amikor kicsit jobb idő volt, elmentünk a szomszédos strandra, sétálgattunk, ittunk mangólevet, befizettünk masszázsra (egy órás thai masszázs 1500 Ft), stb.

A szomszédba vagy a hegyen átmászva, vagy apálykor a tengerparti nagy sziklákon átugrálva lehet eljutni, de mindkettő elég csúszós lehet eső után. Amikor szombaton, másodjára mentünk masszázsra, odafele a köveken mentünk, visszafele már sötét volt, úgyhogy inkább a hegyen, elég kalandos volt mind a két irány. Mivel a masszázs a tengerparton volt, még a szúnyogok is összecsipkedtek. Aranyosak voltak a thai lánykák, nem győztek elnézést kérni, hogy ilyen kellemetlenség történt, és még adtak Tigris balzsamot is, ami jó a csípésre.

A végére kicsit meguntuk az esőt, hogy semmi nem száradt meg, a ruháiknak meg kezdett érdekes szaga lenni, de összességében jól éreztük magunkat. Jobb időben nagyon kellemes hely lehet. Lehet, hogy visszamegyünk egyszer, bár a főszezonban, amikor már nincs monszunidőszak, és kevesebbet esik az eső, több mint kétszer annyiba kerül a szállás.

Még az is beárnyékolta a szünetet, hogy az Eszter iskolatársai közül ketten vízbefulladtak Balin, ahová egy másik társaság ment. Állítólag néhányan elmentek úszni, nagyon erős áramlatba kerültek, és ketten nem tudta visszajönni. Már hétvégén elterjedt a hír, de még most is elég gyászos hangulat van az iskolában.

Kígyóshow

Ez még Bangkokban történt, de valaki kérte, hogy írjam le. A bangkoki csatornákon hajókázás közben megálltunk egy kígyófarmon. Mint kiderült, nem csak kígyók vannak ott, hanem más állatok is: majmok, madarak, hüllők tobbségében szűk rácsok mőgé zsúfolva. Tipikusan a régi stílusú állatkert volt, ahol az állatok jóléte nem az igazán fontos dolgok közé tartozik.

A fő attrakció a kígyóshow volt, ahol a közönség leült egy kis amfiteátrumba, és a színpadon, tőlünk néhány méterre szadizták a kígyókat. A program az volt, hogy egy mérgeskígyót kidobtak a színpadra, és egy bátor alkalmazott ugrált előtte, piszkálta, a kígyó meg vagy támadott, vagy menekült. A fickók meg villámgyorsan ugráltak előle, vagy utána, mikor mit kellett.

Volt olyan kígyó, amelyik elindult a nézők felé, mi meg ijedten spricceltünk szét, mert igazán csak egy-két méternyire volt.

Nekem nagyon nem tetszett a dolog, feleslegesen ijesztgettek csak, és azóta ha kígyót látok, eszembe jut, amikor elindult felénk az egyik. Nem jó érzés.

Vendégművésznő

Vendégszerző a blogban!

A Nóra részletes élménybeszámolót ír emailben a barátainak, én meg megszereztem a copyright-ot, és itt másodközlésben leadom. A pikánsabb részeket, amiben a zugevési mániájáról, és a felszedett kilókól ír, kivágtam.

-----------------------------------
Sziasztok!

Mar lassan ket hete pihenem az ut faradalmait noveremeknel, (annyira jol sikerult, hogy elore kipihentem a kovetkezo ket es fel honapot is) lassan ideje tovabb allnom, mert most mar nekik van szukseguk a pihenesre.

Singapore a leheto legjobb hely del-kelet azsiaban a regeneralodasra, teljesen nyugat-europai kornyezet, egy-ket furcsasaggal. Ennek megfeleloen az arszint is nyugat-europai, kisebb anyagi csod itt lenni. Foleg, ha az ember reszletesen megnezi a varost, es mindenhol talal valami kihagyhatatlan leertekelest, amin ugye nem akar venni semmit, aztan megis vesz valami irto fontosat, persze egyiket sem tudom hasznalni a kovetkezo ket es fel honapban...

No, de vegyuk sorrendben a szokasos dolgokat...

Politikai helyzet
Hat, mondjak, hogy a legjobb allamforma a diktatorizmus, ha egy jo diktator van hatalmon. Valahogy igy van itt is. Bar elmeletileg demokracia van, parlamenttel meg partokkal, gyakorlatilag meg mindig egy ember, illetve csalad kezeben van a hatalom. De jol csinaljak.

40 ev alatt jutottak el oda, ahol most vannak, az egyik legszegenyebb regiobol, a videk leggazdagabb reszeve. Vilagos celokat tuztek ki, azokat kovetkezetesen megvalositottak (pl.: d-k azsia bankkozpontja akartak lenni), egyertelmu ertekrendet szabtak, amiket be is tartattak (azert nem szemetes itt az utca, mert tenyleg 500 $ buntetetest szabnak ki valakire, ha szemetel, es ez mindenhova ki is van irva!), es maximalis mertekben torodtek az emberek joletevel, es az elheto kornyezet megteremtesevel. 30-50 emeletes berhazakban laknak az emberek, a tobbseguk tok jol nez ki, nagy zold teruletekkel a hazak kozott, a legkulonfelebb sportolasi lehetosegekkel, es tuti kozossegi helyekkel. Noveremeknel mindig gondott okozott, hogy eppen melyik medencenel napozzam, futni menjek a konditermbe vagy inkabb teniszezni a teniszpalyara, es hogy a bbq party-t eppen most melyik sutogetos helyen is tartjuk...

Sok ingyenes program is van, a margit-sziget meretu botanikus kert szabadteri szinpadan, vagy pl a nagy koncertteremben, a belvarosban. Allitolag a buddhista kolostorokban ingyen kajat is osztogatnak...

Szoval, egeszen odaig odavoltam ezert a rendszerert (meg akkor is, ha kicsit paternalista), amig nem olvastam az egyik ujsagban, hogy letartoztattak az ellenzeki part vezetoit, mert tuntettek a burmai nagykovetseg elott, hogy Singapore szakitsa meg kereskedelmi kapcsolataot a burmai rezsimmel. Ekkor egy vilag omlott ossze bennem. Megse jo a diktatorizmus. :(

Egeszsegugy
Foggalmam sincs. Juhej!
En egyebkent teljesen jol vagyok. A malaria mar regen a multe, az orvossagaim is a veget jarjak. A Bangkoki korhazban nagyon edesek voltak, mert a mellett, hogy mindegyik dobozra reszletesen rairtak, mikor mennyit es hogy szedjem, adtak fenykepes utmutatot is, biztos ami biztos alapon. :)

Kozlekedes
Csucs. Semmi dugo, Magyarorszagon soha nem latott minosegu utak, olyan magasvasut-halozat, hogy az ember csak amul, ket versenyzo busztarsasag, rengeteg, kovetheto utvonalu es sms-ben lekerdezheto menetrendu jarattal. A taxi-arazasi politikarol meg kulon kozgazdasagi modelleket allitottunk fel Balazzsal. Egyszer talan kiadjuk konyvben. Szeles setaloutcak es jardak, sok faval, es a buszmegalloktol a hazakig fedellel, a minden masodik nap zuhogo eso miatt. Egy helyen nem talaltam csak ilyet, na, ott aztam el ket perc alatt ugy, hogy a ruham csak 2 nap alatt szaradt meg...

Emberek
Ennyi kulonfele embert egy helyen meg eletemben nem lattam. Kar, hogy ennyire kulturalt itt a kornyezet, megse lehet a magasvasuton megkerdezni valakitol, hogy lefenykepezhetem-e, mert olyan kulonleges ruhat hord... Plane nem minden masodik embertol... A tobbseg egyebkent kinai, de rengeteg malaj is van, meg indiaiak es persze mar egy csomo europai. Az osszes ketkezi munkas bangladesi, a bejaronok meg a Fulop-szigetekrol erkeztek. Ez utobbi ket nepcsoportot nagyon szerettem, vasarnaponkent van a kimenonapjuk, ilyenkor a belvaros osszes 1 negyzetmeternel nagyobb fuves teruletet elfoglaljak es piknikeznek, no es termeszetesen flortolnek.

A sok nepcsoport es vallas miatt mindig van valami buli, valami unnepseg, amit varos szerte hirdetnek, es amire kioltoznek az emberek. Van kinai meg indiai negyed, ami egy kicsit visszaadja az igazi azsia hangulatat, de azert messze nincs a jo kis bangkoki kinai negyedtol, az indiai negyedrol nem is beszelve...

Noverem csoporttarsai is jo fejek voltak, mindig szerveztek valami programot estere. Csak az elejen szivtam mellre, amikor a szokasos "teged meg nem lattalak, ki vagy? - Nora, Eszter huga" kerdes feleletre mindig az jott vissza, hogy "ja, a malarias".

Puszilok mindenkit,

vigyazzatok magatokra,

Nora

Old Asia Bar

Úgy döntöttünk, a Nóra utolsó szingapúri estéjén elmegyünk a New Asia Bar-ba, amelyik Szingapúr egyik leghíresebb szórakozóhelye. Az egyik felhőkarcoló tetején van, a hetven-x-edik emeleten, úgyhogy a kilátás állítólag már önmagában megéri. Többen ajánlották, hogy azt kár lenne kihagyni.

Az is motivált, hogy Bangkokban is voltunk egy hasonló helyen. Ugyanis ott a Baiyoke nevű hotelben laktunk, ami a város és egész Thaiföld legmagasabb épülete, és annak a tetején is van egy bár. Fel is mentünk az Eszterrel az egyik este, gondoltuk, ilyen egyedi helyen biztos nagyon különleges bár van. Hát, nagy csalódás volt. A bár elég gagyi volt, leharcolt berendezés, némileg illuminált közönség, fülsértő hangon visítozó énekesnő, vizezett koktélok. Elég hamar elmenekültünk. Kiváncsiak voltunk, milyen a szingapúri verzió.

Na, ezt nem sikerült megtudni, mert nem engedtek fel. A földszinti liftbejáratnál állt ugyanis egy nő, aki végigmért, majd közölte, hogy nem vagyok megfelelően öltözve, ugyanis este 6 után csak zárt cipőben lehet bemenni, szandálban nem. Erre nem voltam felkészülve, pedig direkt hosszú nadrágot vettem, azt sejtettem, hogy elvárják.

Sebaj, majd elmegyünk máskor, Szingapúr meg tele van bárokkal, nem kell nekünk feltétlenül a New Asia Bar-ba menni. (Azt is hozzá kell tenni, hogy én már láttam Szingapúrt felülről, mert az itteni BCG iroda is valami hasonló magasságban van, onnan is nagyszerű a kilátás.) Ott volt rögtön a sarkon túl a Raffles Hotel, Szingapúr legelegánsabb és legpatinásabb szállodája, aminek szintén van egy híres bárja, a Long Bar.

A Long Bar két dologról híres (azon kívül, hogy a Raffles-ben van): az egyik, hogy itt találták fel a város saját koktélját, a Singapore Sling-et. A másik, hogy ez az egyetlen hely Szingapúrban, ahol lehet, sőt illik is szemetelni, ugyanis az összes asztalon ingyen földimogyoró van, aminek a héját csak úgy a földre kell dobálni. Hagyomány, állítólag.

Adtunk a hagyományoknak mi is. Ittunk a méregdrága, de feledhető Singapore Sling-ből, és szemeteltünk az avas földimogyoró héjával. Nem is emiatt volt jó, hanem a hely hangulata miatt. Kicsit olyan volt, mint egy időutazás a gyarmati időkbe. A plafonon legyezők mozgatták a (légkondícionált) levegőt, a pincérek mind valamilyen bennszülött nép tagjai (azaz nem európai fejek), a közönség viszont főként nyugati turistákból állt. A berendezés, és az egész hotel is minimum 100 évvel ezelőtti stílusban lett felújítva nagyon szépen. Megérte megnézni, de nem leszünk törzsvendégek.

Csináltunk fényképeket is:

De profi fénykép is készült rólunk. A lányok annyira jól néztek ki, hogy egy fiatal fotóriporter is kiszúrta őket, és néhány fotót is csinált. Kiderült, hogy norvég, egy magazinnak dolgozik, átutazóban van Szingapúrban egy borneói fotózásra menet, és egy képes útibeszámolót csinál, ami majd megjelenik az újságjában. A Nóra meg is hívta az asztalunkhoz, aztán együtt mentünk el enni is egy közeli thai étterembe, meg kávézni a Starbucksba. Szegény srácnak nagy pechje volt a kajákkal. Az étteremben mangó salátát rendelt, ami sós reszelt szappanra emlékeztetett leginkább, a Starbucksban meg zöld teát ivott, ami meg nagyon édes, híg spenótfőzelék illatú és ízű volt. De rendes skandinávhoz illően nem panaszkodott, csak mi cukkoltuk, hogy melléfogott mindkétszer.

A Nóra különben Vietnamba megy, mert teljesen felépült a maláriából, és folytatja a dél-kelet-ázsiai hátizsákos túráját. Mondtuk neki, hogy most már vigyázzon magára, Laoszba nem megyünk utána, ha maláriás lesz megint.

Állatkerti mesék

Tegnap a Nórával elmentünk a szingapúri állatkertbe, amit minden útikönyv az elsők között ajánl, mint olyan dolgot, amit Szingapúrban kár lenne kihagyni. És tényleg, kár lett volna kihagyni. Közel hat órát voltunk ott, végig jól szórakoztunk, láttunk néhány egészen különleges állatot, mindenképp megéri az időt és a pénzt is. Még majd visszamegyünk az éjszakai szafarira az Eszterrel, ami az állatkert része, de egy külön dolog.

Azt is ki szokták emelni az ajánlások, hogy ez egy egyedi elrendezésű állatkert, mert itt az állatok nem rácsok mögött, hanem szabadon élnek, és a látogatóktól vizesárkok és más természetes akadályok választják el őket. Ez igaz, de egyrészt ez a budapesti állatkertben is kb. így van, másrészt volt egy-két olyan kifutó, ami elég szűkösnek nézett ki. Állítólag a nem látogatható részekben vannak néhány nagyobb méretű kifutó, és a kicsi csak a bemutató hely, ahol cserélik az állatokat. Akár így van, akár nem, volt jó pár nagyon ötletes megoldás, néhány teljesen egyedi is, és valószínűleg az állatoknak is sokkal jobb volt, mint a legtöbb más állatkertben.

Apropó Budapest, szerintem nem kell szégyenkeznünk, a mi állatkertünk a saját keretei között hozza azt, amit a szingapúri. Itt pl. sokkal nagyobb hely van, több pénz, gondolom, jobb klíma a trópusi állatoknak, nincs tél, nem kell benti kifutókat fenntartani, stb.

Na, de essék szó arról is, miért érdemes kijönni. Képek a weben, ahogy szoktam. Számunkra a top lista a következő volt:

1. Jaguár etetés
2. Bejárható kifutó lemurokkal, denevérekkel, pillangókkal
3. Orángutánok
4. Fóka show
5. Jegesmedve etetés
6. WC

A jaguároknak pl. elég kicsi helye volt, de ők azok akiket cserélgetnek. Akik éppen szerepelnek, azokat naponta kétszer bemutató keretében etetik, azaz egy üveg mögött lehet nézni, hogy húsokat dobálnak be nekik, ők mg lelkesen levadásszák. Tök jó ötlet arra, hogy ne csak katatóniásan fel-alá sétálgató, vagy az árnyékban alvó állatokat lásson a látogató. A jaguárok nagy showt csináltak, nagy hasasokat ugrottak a vízbe, az üvegfaltól 20 centire csócsálták a kaját, és nagyon aranyosak voltak.


Nagy élmény volt az a kifutó, ahová be lehetett sétálni, és tele volt pillangókkal, piros szemű nagy darab galambokkal, lajhárokkal, és egyéb állatokkal. Volt egy emelvény, ahová felsétálva meglepve láttuk, hogy ott már egy lemurcsalád lakik. Papa, mama, két gyereklemur piknikelt a látogatok között, mit sem zavartatva magát. Ha a látogatók fél méternél közelebb mentek hozzájuk, kicsit arrébb mentek.

Az emelvény különben arra szolgált, hogy a gyümölcsdenevéreket közelről (kb. fél méterről) meg lehessen figyelni. Ezek a legnagyobb denevérek, mintegy méternyi fesztávolsággal, és elég ijesztő pofával. nem szívesen találkoznék velük sötétben. Azt is meg lehetett figyelni, hogy a fejjel lefelé lógás némi higiéniai problémát okozhat. Zabálták ugyanis a dinnyét, és ennek következtében sokat kellett pisilniük is. Na most, ezek az állatok fejjel lefelé lógnak általában, azaz a fejük pont a tökük alatt van, ha pisilnek a gravitáció következtében végigfolyik rajtuk a lé, és a fejük búbjáról csöpög. Volt, amelyiknél ez történt. Az ügyesebbek úgy oldották meg azonban, hogy némi tornászmutatvánnyal vállból kifordultak, és az alsó részüket tényleg alsóvá varázsolták.


Az orángutánok az állatkert legnagyobb sztárjai. Sok eseménybe be vannak fogva. Lehet velük reggelizni, velük fényképeszkedni,napi többszöri etetést végignézni, nagyrészüket persze külön pénzért. Mi egy etetést néztünk meg, ez ingyen van. Jópofák a majmok, bár a többségük elég egykedvű, csinálják, amit mond nekik a gondozójuk, ülnek békésen, és esznek. Szerencsére volt egy aktívabb, kisebb állat is, amelyik feldobta egy kicsit a műsort, nem akart szót fogadni, ugrándozott.


Aztán a végén megnéztük a nagy show-t, amiben a fő attrakció a fóka. Kicsit olyan, mint a cirkuszban, be van idomítva, és csinálja, amit kell, hogy aztán bőven kapjon jutalom halakat, de itt nem labdákat egyensúlyoz a fején, hanem ugrándozik, úszik, stb. Úgy tűnt, élvezi a játékot, és mi is élveztük a showt.

A jegesmedve etetés hasonló volt a jaguár-etetéshez, üvegfal mögött a vízben levadászta a bedobált halakat. Egyszer élő halat dobtak neki, de mire kiszúrta, a hal már el is tűnt. Neki fontosabb volt, az élete függött tőle.

Le voltunk nyűgözve a mosdótól is, egyik fala hiányzott, illetve egy kis vízesés volt, meg növények takarták a kert többi részétől. Nagyon jól nézett ki.

Ezen kívül láttunk egy csomó majmot (a csimpánzok direkt hátat fordítottak nekünk, amikor odaértünk), hüllőt (a kígyóktól egy kicsit félek most, amióta Bangkokban megnéztünk egy szörnyű kígyó bemutatót), elefántot, nagymacskát, és mindenféle egyéb állatot.

Ha valaki erre jár, ne hagyja ki!

Eastend

Közben rájöttem, mire hasonlít Bangkok a legjobban. Olyan, mint a Nyugati téri aluljáró Budapesten. Állandó csúcsforgalom és tömeg, gyanús szagok és emberek, a Westend felé menő folyosón pedig a bazárok, messziről szagló etetők, kocsmák egymás után. A Westend előtt pedig a balkáni állapotok, a hamis parfümök és az "olcsó áron" kínált ruhák forgataga, ami különös ellenpontja a pláza procc előkelőségének, drágaságának, és persze rendezettségének. Ha az ember átküzdi magát ezen, akár nagyon szépet is láthat a pályaudvar épületében, de kell hozzá gyomor és türelem.

Képzeljük el ezt a helyzetet egy 5 milliós nagyvárosra felnagyítva, és nagyjából megkapjuk Bangkokot.

Hajvágás á la Szingapúr

Ezen a klímán gyakran kell hajat vágatni, így én is már kétszer voltam fodrásznál a nem egész két hónap alatt, mióta itt vagyunk.
Először egy divatosabb helyen voltam (mert azt hittem, hogy kisebb a rizikó, hogy aztán kopaszra kell vágatni a fejemet, hogy rendbehozzam amit elkövettek), de nagy csalódás volt, úgyhogy ma elmentem egy olyan helyre, ahová a helyiek járnak. Ez nem csak hogy fele annyiba került (kb. 1800 forint volt a vágás, hajmosás, borotválás), de az eredmény jóval közelebb van ahhoz, amit elképzeltem, és még egy alapos fejmasszázs is benne volt.

Úgy kezdődött, hogy a fodrász egy szót sem beszélt angolul. Ugyanis, mint később kiderült, egyenesen Kínából származott, mert a szingapúri fiatalok nem akarnak fodrászok lenni, ezért Kínából importálják a fodrászokat. Ezt az üzlet tulajdonosától tudtam meg, aki tökéletesen beszélt angolul, és éppen ott volt szerencsére, úgyhogy végig asszisztálta, míg a csaj vágta a hajamat, és közben elbeszélgettünk. Jó, hogy legalább vele lehetett kommunikálni, mert legutóbb Franciaországban, amikor franciául megpróbáltam elmondani, mit akarok, a nőszemély bólogatott, aztán levágta a hajamat egyenletesen másfél centisre. Még megkérdezte a végén, hogy jó lesz-e így. Gondoltam, mi lenne, ha azt mondanám, hogy nem, túl rövid. Mondjuk az is megnőtt egy idő után, és másodjára már tudtam mikor kell közbeszólni, hogy ne vágja tovább.

A hajvágás maga nem tartott sokáig, de utána jött a legjobb rész, a hajmosás. Ezt meglepő módon a fodrászszékben, ülve kezdték: besamponozta a fejem, és alaposan elkezdte masszíroznia fejbőröm. Aztán a nyakam is megmasszírozta, végül a vállamat is (volt rajta törölköző). Ezután átmentünk a hajmosó részhez, ami itt Szingapúrban sokkal kényelmesebb, mint otthon, mert nem előre kell dőlni a mosdókagylóba, vagy hátrahajtva beakasztani a fejet a mosótálba, hanem lefekszik az ember egy kis emelvényre, és a feje alatt ott van a mosdótál.

Az öblítés alatt újabb masszírozási szakasz jött. Közben megkérdezte a tulaj, nem akarok-e borotválást is, csak 2 dollár. Miért ne, még sose borotvált más, ki kell próbálni. A borotválás is természetesen masszírozással járt, ezútal az arcomon, a homlokomtól a nyakamig. Még a fülemet is megmosták.

Aztán mindent lemostak, kaptam egy forró törölközőt az arcomra, amit lassan átitatták hideg vízzel, majd ezt megismételték. Nagyszerű érzés.

Utána volt egy kis levezetés a hajszárítással, de abban nem volt semmi különös. Állítólag ebédidőben a helyi emberek előszeretettel járnak be egy kis ilyen kényeztetésre az üzletbe. Megértem, nagyon jól esett nekem is.

Bangkok, a kétarcú város

Bangkoknak vannak kétségkívül nagyon vonzó részei, amik miatt nagyszerű turista célpont lehet. Ott van pl. a királyi palotanegyed, ahol gyönyörű templomok és paloták vannak, vagy a Wat Pho nevű kolostor, ahol egy egészen lenyűgöző, 40 méter hosszú fekvő Buddha-szobor van. Mozgalmas éjszakai élet, trendi bárok, jó vásárlási lehetőségek, olcsó és drága szálláslehetőségek tömkelege, minden, ami egy nagyvárosban turistáknak kellhet.

Ez például a királyi palota templomrésze

Ez pedig a híres hátizsákos turista-negyed:
A pozitívumok mellett azonban legalább ilyen mértékben vannak negatívumok is Bangkokban. A város büdös, koszos, és teljesen be van dugulva. Annyi autó van az utakon folyamatosan, hogy sokszor mozdulni sem lehet hosszú percekig. A várostervezés totálisan becsődölt, az utak nem bírják az autótömeget, annak ellenére, hogy a főutak többsége minimum 3 sávos egy-egy irányban. Az sem segít, hogy sokszor kilométereket kell vezetni egy irányba, hogy ott megfordulhassunk, és visszamenjünk a másik irányba, mert éppen a mi irányunkba nem lehet kifordulni a mellékutcáról. Olyat se láttam még sehol, hogy egy kereszteződésben 10 percig piros legyen a lámpa egy irányba (ami egy 4 sávos egyirányú főút), és aztán kb. 2 percig zöld. Ezen a kereszteződésen egy órányi álldogálás után jutott át a taxink.

Itt van pl. egy könnyen áttekinthető kereszteződés:
Az se megoldás, ha az ember tömegközlekedik, mert a buszok ugyanúgy állnak dugóban, a metró és a magasvasút (ami viszont kifogástalan színvonalú) a központi turistarészekre nem megy be, gyalogolni meg nem túl kellemes a szmogban és hőségben.

Apropó gyaloglás: elég nehézkes, mert a főutakon szűk a járda, és azt is elfoglalják a mindenhol ott levő utcai árusok. A mellékutcákban meg egyszerűen nincs járda, úgyhogy ott az autókkal lehet versenyezni a helyért. És az autóvezetők nem nagyon foglalkoznak a gyalogosokkal, egyszer egy zebrára lelépve egy forduló autó ütött el volna, ha nem ugrok vissza. Oda se nézett, azt leste, hol van egy lyuk a dugóban, ahová be tudja dugni az orrát.

Az is nagyon furcsa volt, hogy egymás mellett van a teljesen modern, és a romhalmaz. Teljesen átlagos látvány volt, hogy egy utcában jobbra nézve egy nagyon trendi bárt láttunk, balra nézve, néhány összedőlés határán lévő viskó, kóbor kutyák a szemét közepén, kidőlt kerítés. Mondjuk ez a bal oldali látvány se nagyon késztetett minket sétálgatásra.

Bangkok modern foltjai viszont világszínvonalúak. Olyan jól felszerelt kórházat, amiben a Nóri volt, én még nem láttam (szerencséje volt, egy egész apartmant kapott, nappalival, konyhával, két plazmatévével), és még Szingapúrban sincs annyira jó áruház, amiben ott jártunk. A áruház élelmiszerboltjáról nem is beszélve. Szerintem ilyen választék még Európában se nagyon van.

Ja, és egy kis hagyományos élménybeszámoló is: megcsodáltuk a rettentő gazdagon díszített templomokat, tátottuk a szánkat a monumentális fekvő Buddhán, voltunk masszázson az egyik kolostor masszázs-iskolájában, hajótúráztunk a város közepén lévő csatornarendszeren (na, még ott lehetett a legjobban közlekedni, van is menetrendszerinti vizibusz-járat), megnéztünk egy hagyományos és modern thai építészetet stílusosan keverő építményt, és minden korábban írt ellenére sétáltunk is viszonylag sokat.

További képek a szokásos módon itt elérhetőek.

Szép volt, többé-kevésbé jó volt, de elég volt belőle.

Bejutni Bangkokba

A múlt héten sürgősen Bangkokba kellett mennünk, mert az Eszter húga, a Nóra maláriás lett, kórházban volt, és meg kellett nézni, minden rendben van-e vele (minden rendben van vele). Kedd délelőtt az Eszter úgy döntött indulunk, és még aznap délután elrepültünk Bangkokba. A repjegyet viszonylag jó áron meg lehetett venni az egyik fapados légitársaságnál, azt meg tudtuk, hogy vízumot érkezésnél lehet venni. A repülővel semmi gond nem volt, a vízum azonban eléggé macerás lett.

A reptéren tényleg lehet vízumot venni kb. 20 ország polgárainak, köztük magyaroknak is. A 20 ország között elég sok van Európa keleti feléről, érdekes módon a nyugat-európai országokból jövőknek nem kell vízum. Hogy minket miért szívatnak még mindig, azt nem tudom. A vízum-igénylés lényege ugyanis a szívatás. Először is, ki kell tölteni egy papírt, amihez fényképet kell csatolni. Ha valakinél véletlenül nincs igazolványkép, lehet csináltatni kb. 1000 Ft-ért, de nem ám ott, hanem néhány 100 méterrel arrébb, a reptéren egy helyen.

Aztán be kell mutatni a visszaútra szóló jegyet. Ez nekünk nem volt, mert nem tudtuk, meddig kell maradnunk. De így nem engedtek be, hiába érveltünk, a válasz az volt, hogy ez a szabály, így kell lennie. Ezért aztán foglalnunk kellett visszafele jegyet, és a foglalást kinyomtatva csatolni. Újabb néhány 100 méter, újabb kb. 1000 Ft, kb. 45 perc az internet sarokban (az egyetlen egyben a reptér érkezési oldalán).

A vízum ára 1000 baht (kb. 5000 Ft), amit csak bahtban lehet megfizetni, úgyhogy a folyosón eléggé arrébb lévő egyetlen pénzváltónál bahtot kell váltani. Mire mindezt megcsináltuk, elment minimum egy óra. Aztán vártunk még 10 percet a sorban (azért csak ennyit, mert a sorszámot ügyesen elkértük az egész procedura elején – akik velünk együtt érkeztek, még ott álltak előttünk a sorban), és oda is jutottunk az ügyintézőhöz, aki alig beszélt angolul. Azt el tudta magyarázni, hogy az a további feltétel, hogy be kell mutatnunk fejenként 10 000 baht költőpénzt szó szerint értendő (mi azt hittük naívan, hogy az egy rossz vicc), és az, hogy bankkártyánk van, őt nem érdekli, a szabály az szabály. ATM viszont nem volt a reptérnek ezen a részén, csak miután már túljutottunk a vízumon. Az egyetlen megoldás az volt, hogy a monopol pénzváltónál hitelkártyával lehetett pénzt felvenni. Szóval vissza kellett menni, felvenni, és akkor már át is jutottunk a vízumigénylésen, röpke másfél óra alatt. Ha előre készülünk, és minden van nálunk, kb. fél órával kevesebb lett volna. De még mindig jól jártunk, mert a Nóráék 6 órát töltöttek el vele, mert a barátnőjének nem volt visszafele repülőjegye, ő ugyanis busszal akart átmenni Laoszba. Végül a magyar nagykövetséget hívták fel, és azok küldtek egy faxot, amire beengedték.

De még nem voltunk bent, ugyanis ezután át kellett jutnunk az útlevél-vizsgálaton. Akik érkezéskor igényeltek vízumot, itt is külön sorban álltak. Az útlevél-vizsgálaton megnézték az útlevelet, a kitöltött belépési papírt (ezt minden határátkeléskor, minden ország kéri itt, ezen a részén a világnak), és a vízumigénylést, amin mind a hármon 90%-ban ugyanazok az adatok voltak. Két határőr kellett mindehhez, az egyik ide pecsételt, a másik oda, mindketten iktattak, beírtak, átvettek, kiadtak, bőszen ügyintéztek. Egy emberrel, ha minden rendben volt, kb. 5 percet eltöltöttek, úgyhogy itt is álltunk majdnem fél órát sorban.

Nyolckor szállt le a gépünk, mi 10 óra után jutottunk ki a csomagokhoz. A bőröndünket már leszedték a szalagról, de legalább megvolt.

A következő nagy akadály a közlekedés lett volna, ugyanis Bangkokban reggeltől estig állandó dugók vannak. Nekünk szerencsénk volt, mert már késő volt, és a kórház, ahová mentünk a gyorsforgalmi út közelében van, így nem volt probléma odajutni. Amikor azonban másnap elmentünk várost nézni, akkor legalább másfél óra volt, míg bejutottunk az érdekes részekhez, pedig a kórház nincs messzebb a központtól, mint mondjuk az Árpád-híd a Deák tértől Pesten.

Szóval, ha valaki Thaiföldre jön, hozzon magával fényképet, helyi pénzt jó sokat, retúr repülőjegyet, és jó adag türelmet. Azt, hogy megéri-e mindez csak Bangkok miatt, majd a következő bejegyzésben írom majd meg.

Luxushétvége

Kedves kollégáink nászajándékaként az elmúlt hétvégét egy luxusszállodában töltöttük. Annyira luxus volt, hogy ilyenben még nem voltunk, és valószínűleg sokszor nem is leszünk a jövőben. Szóval egyedülálló élmény volt, nagyon jól éreztük magunkat. Mégegyszer köszönjük mindenkinek, akitől kaptuk.

A hely egy Bintan nevű szigeten van, ami kevesebb, mint egy óra hajóval Szingapúrból, de már egy másik ország, Indonézia. Mivel ilyen közel van, kedvenc célállomás a szingapúriaknak, ha igazi tengerpartra akarnak menni. Van ugyan itt is tengerpart, Sentosa szigetén, de ott a parti mulatságokat (strandröpi, koktél-kortyolgatás, napozás, stb.) lehet élvezni, a víz elég koszos.

Nem úgy Bintan-on, ahol tiszta, fehérhomokos, igazi trópusi tengerpartok vannak. Mi is egy ilyenen voltunk.



A szálloda annyira előkelő, hogy a hajóból kiszállva várt ránk egy táblás ember, és amikor jelentkeztünk nála, hogy megjöttünk, a soron kívül átvittek a határellenőrzésen, a vízum igénylésen (igazából elkérték az útlevelünket, meg a vízum árát, és mindent elintéztek helyettünk - lehettünk volna körözött bűnözők is), beültettek egy autóba, és már mentünk is a hotel felé.

A hotelben recepciós pult nem nagyon volt, hanem leültettek, finom teát adtak, elmondták, mi a helyzet, és természetesen elkérték a hitelkártyámat, mert ez azért üzlet, nem szanatórium.

A "szobánk" egy ház volt, az erdő közepén, saját terasszal, ami a tengerre nézett, és a mi különbejáratú jacuzzink volt rajta. Nagyon szépen volt berendezve, és természetsen nem volt olyan dolog, ami hiányzott volna: köntös, benti és strandpapucs, törölközők, fogkefe, fésű, ami csak kell, mind be volt készítve.

Ahogy kiélveztük a szoba látványát és kényelmét, lementünk a partra. Két medencéje van a hotelnek, mindkettő olyan, mintha a tengerparti sziklába vájták volna. Akinek nagyobb víz kell, lemehet a homokos, vagy akár a sziklás tengerpartra.

A medencék mellett kényelmes nyugágyak vannak, amikből mindig van elég, nem kell harcolni érte. Amikor letelepedik az ember, rögtön hozzák a vizet, a vizes törölközőt, vizsprét, nehogy véletlenül túl melege legyen. Ha nem akarja cipelni a törölközőt a szobából, gond nélkül adnak a parton, annyiszor, ahányszor akarja. Ha nem akar sétálni a partig, rendel egy kis villamos golfautót, és azzal viteti el magát ahová akarja a szállodán belül. Szóval a kiszolgálás osztályon felüli.

A személyzet rendkívül kedves, egyfolytában köszönnek, még a mellettünk elrobogó golfautók sofőrjei is nagy hangon üdvözöltek mindig. Látszik, hogy elégedettek, szeretnek itt dolgozni, és amint mondták, tényleg nagyon jó munkahely, nemcsak a vendégeknek a legjobb a szigeten, a személyzetnek is.

Írhatnék még hosszasan a vacsorákról (a szombatit a házunkban fogyasztottuk kettesben, illetve hármasban a csak nekünk felszolgáló pincérrel), a reggeli választékról (pezsgő is volt a büféreggeliben, ha valaki azt kívánt), a masszázsról (egymás melletti ágyon, egyszerre masszíroztak bennünket több, mint egy órán keresztül), a jógáról (a tengerparti sziklákon egy kis teraszt építettek, oda mentünk vasárnap reggel jógázni egy órát), meg még sok más élményről, de inkább nézzetek meg néhányat a sok fényképből, amit csináltunk. (Itt)

El voltunk kényeztetve minden szempontból. Kicsit félünk is, hogy a többi hely, ahová ezután megyünk majd nem veszi fel a versenyt ezzel. Mindenesetre, ha megtehetjük, egyszer még visszamegyünk.