Bejutni Bangkokba

A múlt héten sürgősen Bangkokba kellett mennünk, mert az Eszter húga, a Nóra maláriás lett, kórházban volt, és meg kellett nézni, minden rendben van-e vele (minden rendben van vele). Kedd délelőtt az Eszter úgy döntött indulunk, és még aznap délután elrepültünk Bangkokba. A repjegyet viszonylag jó áron meg lehetett venni az egyik fapados légitársaságnál, azt meg tudtuk, hogy vízumot érkezésnél lehet venni. A repülővel semmi gond nem volt, a vízum azonban eléggé macerás lett.

A reptéren tényleg lehet vízumot venni kb. 20 ország polgárainak, köztük magyaroknak is. A 20 ország között elég sok van Európa keleti feléről, érdekes módon a nyugat-európai országokból jövőknek nem kell vízum. Hogy minket miért szívatnak még mindig, azt nem tudom. A vízum-igénylés lényege ugyanis a szívatás. Először is, ki kell tölteni egy papírt, amihez fényképet kell csatolni. Ha valakinél véletlenül nincs igazolványkép, lehet csináltatni kb. 1000 Ft-ért, de nem ám ott, hanem néhány 100 méterrel arrébb, a reptéren egy helyen.

Aztán be kell mutatni a visszaútra szóló jegyet. Ez nekünk nem volt, mert nem tudtuk, meddig kell maradnunk. De így nem engedtek be, hiába érveltünk, a válasz az volt, hogy ez a szabály, így kell lennie. Ezért aztán foglalnunk kellett visszafele jegyet, és a foglalást kinyomtatva csatolni. Újabb néhány 100 méter, újabb kb. 1000 Ft, kb. 45 perc az internet sarokban (az egyetlen egyben a reptér érkezési oldalán).

A vízum ára 1000 baht (kb. 5000 Ft), amit csak bahtban lehet megfizetni, úgyhogy a folyosón eléggé arrébb lévő egyetlen pénzváltónál bahtot kell váltani. Mire mindezt megcsináltuk, elment minimum egy óra. Aztán vártunk még 10 percet a sorban (azért csak ennyit, mert a sorszámot ügyesen elkértük az egész procedura elején – akik velünk együtt érkeztek, még ott álltak előttünk a sorban), és oda is jutottunk az ügyintézőhöz, aki alig beszélt angolul. Azt el tudta magyarázni, hogy az a további feltétel, hogy be kell mutatnunk fejenként 10 000 baht költőpénzt szó szerint értendő (mi azt hittük naívan, hogy az egy rossz vicc), és az, hogy bankkártyánk van, őt nem érdekli, a szabály az szabály. ATM viszont nem volt a reptérnek ezen a részén, csak miután már túljutottunk a vízumon. Az egyetlen megoldás az volt, hogy a monopol pénzváltónál hitelkártyával lehetett pénzt felvenni. Szóval vissza kellett menni, felvenni, és akkor már át is jutottunk a vízumigénylésen, röpke másfél óra alatt. Ha előre készülünk, és minden van nálunk, kb. fél órával kevesebb lett volna. De még mindig jól jártunk, mert a Nóráék 6 órát töltöttek el vele, mert a barátnőjének nem volt visszafele repülőjegye, ő ugyanis busszal akart átmenni Laoszba. Végül a magyar nagykövetséget hívták fel, és azok küldtek egy faxot, amire beengedték.

De még nem voltunk bent, ugyanis ezután át kellett jutnunk az útlevél-vizsgálaton. Akik érkezéskor igényeltek vízumot, itt is külön sorban álltak. Az útlevél-vizsgálaton megnézték az útlevelet, a kitöltött belépési papírt (ezt minden határátkeléskor, minden ország kéri itt, ezen a részén a világnak), és a vízumigénylést, amin mind a hármon 90%-ban ugyanazok az adatok voltak. Két határőr kellett mindehhez, az egyik ide pecsételt, a másik oda, mindketten iktattak, beírtak, átvettek, kiadtak, bőszen ügyintéztek. Egy emberrel, ha minden rendben volt, kb. 5 percet eltöltöttek, úgyhogy itt is álltunk majdnem fél órát sorban.

Nyolckor szállt le a gépünk, mi 10 óra után jutottunk ki a csomagokhoz. A bőröndünket már leszedték a szalagról, de legalább megvolt.

A következő nagy akadály a közlekedés lett volna, ugyanis Bangkokban reggeltől estig állandó dugók vannak. Nekünk szerencsénk volt, mert már késő volt, és a kórház, ahová mentünk a gyorsforgalmi út közelében van, így nem volt probléma odajutni. Amikor azonban másnap elmentünk várost nézni, akkor legalább másfél óra volt, míg bejutottunk az érdekes részekhez, pedig a kórház nincs messzebb a központtól, mint mondjuk az Árpád-híd a Deák tértől Pesten.

Szóval, ha valaki Thaiföldre jön, hozzon magával fényképet, helyi pénzt jó sokat, retúr repülőjegyet, és jó adag türelmet. Azt, hogy megéri-e mindez csak Bangkok miatt, majd a következő bejegyzésben írom majd meg.