Balin van terasz elég, rizst termesztenek rajtuk. Már ahol nem építettek még a helyére hotelt, éttermet vagy boltot. De ami megmaradt, az nagyon szép tud lenni. A rizs érettségétől függően a zöld különböző árnyalataiban díszlik, a smaragdtól a fűzöldig. Keskeny ösvények választják el az egyes teraszdarabokat, és mindenhol kis patakokban csordogál a víz.
A víz különben központi fontosságú a hagyományos bali kultúrában. Minden közösségnek van egy tanácsa, ahol a bölcsek eldöntik, hogy ki, mikor, milyen rizst ültessen, és ahhoz mennyi vizet kapjon. Aztán ezek alapján terelik a földjükre a patak megfelelő részét. A patak messziről jön, a hegyi források vizét gondosan összegyűjtik, tározókon és egyre kisebb csatornákon keresztül vezetik a rizsföldekre.
De természetes folyó is van rendesen, és a szegények még mindig oda járnak fürdeni, mosni. A gazdag külföldi turisták meg raftingolni.
Na de vissza a rizsteraszokhoz. Láttunk messziről rengeteg szépet és kétszer sikerült közelről is megtapasztalnunk. Egyszer egy templomot néztünk meg egy folyóvölgy mélyén (240 lépcső alján, apámat a mai napig kiveri a víz, ha visszagondol a felfelé mászásra), és volt ott egy tábla a templom melletti baromfiudvarban, hogy vízesés 200 méter. Elindultunk a rizsteraszokon, lelkesen ugráltunk, másztunk az egyik teraszról a másikra, csodáltuk a környezetet, de vízesést nem láttunk. Sebaj, tovább ugráltunk, és feltűnés nélkül követtünk egy másik társaságot, akik úgy tűntek, tudják, hová mennek. Végül megtaláltuk a híres vízesést, ami kb. két méter magas volt, bárhol lehet ilyet látni. Úgy látszik, ez egy taoista látványosság volt, ahol az út a lényeg, nem a végcél.
A másik rizsterasz-túra se volt betervezve. Elindultunk Ubudban (ami egy turista-központ a sziget belsejében, a hegyesebb részen) a Lonely Planet által ajánlott sétaútra. Egyszer csak elvesztettük az utat, vagyis olyan helyen kellett volna fordulni, ami nem volt leírva. Ott tanácstalankodtunk, amikor hozzánkcsapódott egy helyi fiatal srác, Gusti, hogy hová akarunk menni. Nem egyeztünk meg semmiben, de aztán a következő egy órában ő kalauzolt minket Ubud hátországában, a rizsföldeken. Egy kikötésünk volt, lépcsőzni nem akartunk. Helyette a patakokon ugráltunk át, kis, arasznyi ösvényeken sétálgattunk, és Gusti fejtágítást tartott a helyi növény- és állatvilágból, valamint a rizstermesztés trükkjeiből. Neki is van egy kis földje valahol a közelben, úgyhogy első kézből tudta. Addig mentünk, amíg anyám megunta az ösvényeket, akkor visszamentünk a templomok, boltok, taxik és a motorok közé.
Ha valaki Balin jár, ki ne hagyja a rizsföldeket. Testközelről, a derékmagas zöld rizs között, patakok partján sétálgatni az egyik legjobb élmény volt.
A víz különben központi fontosságú a hagyományos bali kultúrában. Minden közösségnek van egy tanácsa, ahol a bölcsek eldöntik, hogy ki, mikor, milyen rizst ültessen, és ahhoz mennyi vizet kapjon. Aztán ezek alapján terelik a földjükre a patak megfelelő részét. A patak messziről jön, a hegyi források vizét gondosan összegyűjtik, tározókon és egyre kisebb csatornákon keresztül vezetik a rizsföldekre.
De természetes folyó is van rendesen, és a szegények még mindig oda járnak fürdeni, mosni. A gazdag külföldi turisták meg raftingolni.
Na de vissza a rizsteraszokhoz. Láttunk messziről rengeteg szépet és kétszer sikerült közelről is megtapasztalnunk. Egyszer egy templomot néztünk meg egy folyóvölgy mélyén (240 lépcső alján, apámat a mai napig kiveri a víz, ha visszagondol a felfelé mászásra), és volt ott egy tábla a templom melletti baromfiudvarban, hogy vízesés 200 méter. Elindultunk a rizsteraszokon, lelkesen ugráltunk, másztunk az egyik teraszról a másikra, csodáltuk a környezetet, de vízesést nem láttunk. Sebaj, tovább ugráltunk, és feltűnés nélkül követtünk egy másik társaságot, akik úgy tűntek, tudják, hová mennek. Végül megtaláltuk a híres vízesést, ami kb. két méter magas volt, bárhol lehet ilyet látni. Úgy látszik, ez egy taoista látványosság volt, ahol az út a lényeg, nem a végcél.
A másik rizsterasz-túra se volt betervezve. Elindultunk Ubudban (ami egy turista-központ a sziget belsejében, a hegyesebb részen) a Lonely Planet által ajánlott sétaútra. Egyszer csak elvesztettük az utat, vagyis olyan helyen kellett volna fordulni, ami nem volt leírva. Ott tanácstalankodtunk, amikor hozzánkcsapódott egy helyi fiatal srác, Gusti, hogy hová akarunk menni. Nem egyeztünk meg semmiben, de aztán a következő egy órában ő kalauzolt minket Ubud hátországában, a rizsföldeken. Egy kikötésünk volt, lépcsőzni nem akartunk. Helyette a patakokon ugráltunk át, kis, arasznyi ösvényeken sétálgattunk, és Gusti fejtágítást tartott a helyi növény- és állatvilágból, valamint a rizstermesztés trükkjeiből. Neki is van egy kis földje valahol a közelben, úgyhogy első kézből tudta. Addig mentünk, amíg anyám megunta az ösvényeket, akkor visszamentünk a templomok, boltok, taxik és a motorok közé.
Ha valaki Balin jár, ki ne hagyja a rizsföldeket. Testközelről, a derékmagas zöld rizs között, patakok partján sétálgatni az egyik legjobb élmény volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése