King Kong

Hong Kong egy király hely, de ha néhány napnál többet kellene ott eltölteni, akkor mégis inkább Szingapúrra szavaznék. Ez volt a hétvégi Hong Kong-i kiruccanásunk tapasztalata. Mi csak 3 napot voltunk, így élveztük a dolgot.

Hogy mi a különbség Szingapúr és Hong Kong között? Először is, Hong Kong-ban nem trópusi klíma van, hanem kb. mediterrán. Májusban azért már meleg van, így nem követtük el azt a hibát, mint Bhupesh, Eszter csoporttársa, aki februárban meglepődve látta, hogy ő egyedül száll le rövidnadrágban és szandálban a Szingapúr-Hong Kong repülőjáratról. Kb. 15 fok volt. Most nekünk volt vagy 25 is, de ennek ellenére majdnem megfáztam szombaton. Ja kérem, én már majdnem olyan vagyok, mint a helyiek itt Szingapúrban, akik mindig borzongva kérdezik, hogy nálunk otthon Európában tényleg olyan hideg a tél.

Aztán Hong Kongban felhőkarcolóból is több van. Nagyon látványos a városközpontot lényegében kettévágó tengerszoros bármelyik partjáról a rengeteg modern épület, különösen este (minden este), amikor impozáns fényjátékot rendeznek. De felülről, a több mint 400 méter magasan levő kilátóból is nagyon jól néz ki a sok 40-80 emeletes iroda- meg lakóház. Mert Hong Kong, Szingapúrral ellentétben nem lapos, hanem komoly hegyek is vannak, lényegében a város szélén.


Nekem személyesen az egyedi közlekedési eszközök tetszettek a legjobban. Pl. a sikló, ami a kilátóhoz visz fel, és a 400 métert kevesebb, mint 8 perc alatt küzdi le. Olyan meredeken megy néha, hogy ülve is majdnem hátra lehet esni. Vagy az emeletes villamos, ami a városközponton fut végig. Vagy a komp, ami a tengerszoroson megy keresztül. És mindegyik rohadt hatékonyan, minimális várakozási idővel működik. A kompnak pl. nincs eleje meg hátulja, hanem amikor kiköt, a kapitány átsétál a másik végébe, és már mehet is visszafele. Ja, és a jegy csak kb. 50 forint a villamoson is, a kompon is. Tömegközlekedési eszköz még a 800 méter hosszú mozgólépcső-rendszer, ami a városközpontból megy felfelé a hegyre, és a közelében lakók ezt használják munkába jövet-menet.

Megnéztük az egyik külső szigeten lévő óriási buddhaszobrot is, ahová felvonóval lehet eljutni a metrótól. Ez a sziget néhány rész kivételével még nincs beépítve, így lehetett látni a természetet is. A nagy hegyektől, a kissé hűvösebb időtől egészen Alpok hangulata volt. Na, ilyet sem tapasztaltam még Szingapúrban.

Érdekes módon borboltból és pékségből is több van Hong Kong-ban, mint Szingapúrban. Nem tudom miért, de ezt eltanulhatnák tőlük. Ha már boltnál tartunk, a hotelunk olyan környéken volt (és ez egy jó hotel, jó környéken), ahol a szomszédos utcákon a rengeteg kis boltban a dél-kelet ázsiai szárított miegymások nagykereskedésének a központja van. Ezeket a szárított csodákat (pl. szárított tengeri uborka, fecskefészek, cápauszony, szarvasnyelv, gekkó, meg egy csomó minden, amiről fogalmunk se volt, mi lehet) a kínai orvoslásban használják előszeretettel. Bizarr volt nagyon, és még este, amikor a boltok már bezártak, még akkor is enyhe halszag lengedezett az egész utcában.


Mindezen jóságok ellenére Hong Kong nem egy vendégmarasztaló hely. Szűk, rettentő nyüzsi, határozottan koszosabb, mint Szingapúr, a levegő is szennyezettebb. Itt nincsenek kényelmes lakóparkok zöld kertekkel és medencékkel. Vagy vannak, de megfizethetetlen áron. Szóval, ha valakinek három napja van, és egy ázsiai nagyvárost tud megnézni, lehet, hogy Hong Kong a legjobb választás. Nagyon érdekes, emlékezetes, de kifárasztja az embert.

Képek a szokott helyen.

És most jöjjön valami egész más!

Újabb vendégszerző a blogon!

Többszöri győzködéssel, kérleléssel, érzelmi zsarolással sikerült elérni, hogy apám írjon egy élménybeszámolót az ittlétükről. És mennyire megérte, milyen jó lett! Én már úgyis untam kissé magamat, gondolom más meg méginkább, szóval itt egy kis üdítő változatosság, Szingapúr és Bali más szemmel.

-------------------

Előrebocsátom, nem szeretek írni, soha nem is szerettem, folyamatos szenvedés volt számomra, ha valamit le kellett írni. Ezen bevezetés után – ugye milyen ellentmondás – megkísérlek beszámolót készíteni kb. 3 hetes szingapurbeli és balibeli (ezt nem tudtam kihagyni) tartózkodásunkról, élményeinkről, benyomásainkról, csak úgy ahogy eszembe jut.

Hát először is nézzük az utazást. Az odafelé útra tartózkodással vegyített izgalommal és lelkesedéssel készültem, ilyen hosszú úton még életemben nem voltam, meg hát előttem volt az egész három hét, a maga ismeretlenségében egzotikusnak képzelt helyszín, a találkozás Balázzsal és Eszterrel, meg minden, ami ilyenkor eszébe jut az embernek. A repülőgép aztán alaposan lehűtötte lelkesedésemet, még fele utat sem tettük meg én már rettenetesen untam a repülést és alig vártam hogy leszálljunk, ugyanis kénytelen voltam azt tapasztalni, hogy a repülőgép utastere messzemenőkig nem azért van, hogy az utasok kényelmesen utazzanak a hosszú úton, hanem hogy minél több utas bezsúfolásával a repülőtársaság minél nagyobb hasznot vágjon zsebre. Mivel minden rossz előbb-utóbb jóra fordul, az utazás is véget ért, sikeresen földet értünk Szingapúrban, ahol a reptéren már várt minket a Balázs és a trópusi hőség. Olyan hőség, amit még az én pesti kánikulában edzett szervezetem is nehezen viselt, a 30°C feletti hőmérséklet 90 % feletti páratartalommal kicsit sok volt neki.

Szingapúrban

Szingapúri tartózkodásunk első része 2 napig tartott, ebből az első napot az időeltolódás miatti átállással töltöttük, ami részemről azt jelentette, hogy zavaros aggyal, félig kómás állapotban mentem a családdal mindenhová, ahová csak vittek magukkal, a látottakból és az élményekből csak foszlányok maradtak az agyamban. Pl. emlékszem a kókuszszürcsölésre a kínai negyedben, a fantasztikusan szép Buddha szentélyre, a vegetáriánus kajára az ingyenkonyhán, a hindu szentélyre ahová mezítláb lehetett csak belépni, a moszlim mecsetre ahová belépéskor köpenyt, (de lehet hogy „kaftánt”) kellett felvenni (nota bene: hőség + páratartalom az egeket ostromolta), a taoista templomra, a kikötőmúzeumra amely az egykori kikötő egykori hivatalos helyiségében, de lehet hogy tévedek és nem hivatalos helyiségében hanem templomában (bár valamennyire a templom is hivatalos helyiség) volt található mindenféle tengerpart nélkül, hiszen a tengerpart a feltöltések következményeként több száz méterre eltávolodott, helyét elfoglalta belváros, amelynek emlékszem égbenyúló felhőkarcolóira, a hivatali negyed eszméletlen nyüzsgésére és igazi kozmopolita hangulatára, a többi nem jut eszembe.

Második nap ébredés kiadós esővel, majd esőszűntével látogatás a Holland falúban, ami a Holland Village-t próbálja jelenteni, bár semmi falusit/falusiast (mármint magyarosan falusit) nem láttam, nem éreztem, nem tapasztaltam, hacsak a járdán dolgozó cipőjavító iparosember, és a néhány dobozból és szerszámból álló üzeme nem ad falusi rangot a negyednek, bár az általa nyújtott szolgáltatásért városi árat számított, pl. Erzsi szandáljába a talpbélés beragasztásért, ha jól emlékszem 8 dollárt kért. Ebéd a helyi food court-ban (nem tudom jól írtam-e). Menü: rizses csirke + csirkelé (részletesen leírva Balázs valamelyik blogjában), majd némi kis shoppingolás, hogy az se maradjon ki. Hogy mit, azt már nem tudom, de biztos valami rendkívüli fontosságú színes magokat vagy gyöngyöket vásároltunk. Délután csomagolás, készülődés a Bali utazásra. A reptéren meglepetés ért minket, mivel a repülőnk az általunk ismert menetrendhez képest vagy másfél órával később indult, de ez még mindig jobb, mintha fordítva történne és ugyanennyivel előbb indulna. A repülés zökkenőmentesen lezajlott, éjfél körül megérkeztünk Bali repülőtérre ahol várt minket a hotel által biztosított gépkocsi vezetővel együtt (akit úgy hívtak, hogy Orba, és mi egyből elneveztünk Orbánnak), és elszállított a jó sok kilométerre lévő hotelbe.

A Balin töltött kellemes napokról természetesen a továbbiakban be fogok számolni!

Templom-túra

Balin rizsterasznál és kőfaragónál csak templom van több. Minden családnak van saját temploma, van a falunak is egy, és vannak fontosabb templomok, ahová minden balinéz járhat. És járnak is rendszeresen, főleg az évente megünnepelt nagy fesztiválokon, ami minden templomnak máskor és máskor van. (Az évente itt a balinéz naptár szerinti évet jelenti, ami 210 napos.)

Szóval láttunk rengeteg templomot és a fontosabbak közül többen jártunk is. Vannak olyanok, amiknek az elhelyezkedése nagyon szép, a tengerparti sziklák tetején, vagy a krátertóban. Van olyan, ahol a források és a tavacskák teszik nagyon hangulatossá, van ami rejtélyes hangulatú. van ami történelmileg érdekes, mások csak szépek. Szóval mindenki találhat kedvére valót.

Ami még emlékezetessé teszi őket, az az, hogy a legtöbbjébe nem lehet rövidnadrágban bemenni, hanem szarongot kell bérelni a bejáratnál. Persze ez is bevételi forrás neki, de nem vészes olyan kb. 60 Ft fejenként. És cserébe egy kicsit autentikusabban érzi magát az ember. Van, ahol azoknak, akiknek hosszú ruhája van, adnak egy övet, hogy valamit azért tekerjenek magukra. A helyi emberek különben nagyon kiöltöznek, ha templomba mennek, a legjobb, lehetőleg fehér ruhájukat veszik fel.

Én itt most egy szarong-divatbemutatóval zárom a balis bejegyzéseket.

Jumbo Seafood

Most jöttünk a Jumbo Seafood étteremből, ahol négyen végigettük a menüt. Az alábbiak voltak benne:

• tengeri herkentyű pástétommal töltött fánk kisütve
• hideg mangós kacsasaláta (mint kakukktojás)
• karamellizált ropogós bébi-tintahal
• jégbehűtött marinált medúzacsíkok
• forró vízben főtt élő garnélarák szója- és chilli-szósszal
• főtt egész 'Soon Hock' hal Hong Kong-i stílusú híg szójaszósz lében
• chillis tarisznyarák (chilli crab)
• olajban sült fánk
• lótuszlevélbe tekert rákhúsos főtt rizs
• sárgadinnyés, kókuszos jeges sago-krém

Előétel:


Garnélarák:


Hal és chillis rák:

Helló, szia, szevasz, van nálatok terasz?

Balin van terasz elég, rizst termesztenek rajtuk. Már ahol nem építettek még a helyére hotelt, éttermet vagy boltot. De ami megmaradt, az nagyon szép tud lenni. A rizs érettségétől függően a zöld különböző árnyalataiban díszlik, a smaragdtól a fűzöldig. Keskeny ösvények választják el az egyes teraszdarabokat, és mindenhol kis patakokban csordogál a víz.


A víz különben központi fontosságú a hagyományos bali kultúrában. Minden közösségnek van egy tanácsa, ahol a bölcsek eldöntik, hogy ki, mikor, milyen rizst ültessen, és ahhoz mennyi vizet kapjon. Aztán ezek alapján terelik a földjükre a patak megfelelő részét. A patak messziről jön, a hegyi források vizét gondosan összegyűjtik, tározókon és egyre kisebb csatornákon keresztül vezetik a rizsföldekre.


De természetes folyó is van rendesen, és a szegények még mindig oda járnak fürdeni, mosni. A gazdag külföldi turisták meg raftingolni.

Na de vissza a rizsteraszokhoz. Láttunk messziről rengeteg szépet és kétszer sikerült közelről is megtapasztalnunk. Egyszer egy templomot néztünk meg egy folyóvölgy mélyén (240 lépcső alján, apámat a mai napig kiveri a víz, ha visszagondol a felfelé mászásra), és volt ott egy tábla a templom melletti baromfiudvarban, hogy vízesés 200 méter. Elindultunk a rizsteraszokon, lelkesen ugráltunk, másztunk az egyik teraszról a másikra, csodáltuk a környezetet, de vízesést nem láttunk. Sebaj, tovább ugráltunk, és feltűnés nélkül követtünk egy másik társaságot, akik úgy tűntek, tudják, hová mennek. Végül megtaláltuk a híres vízesést, ami kb. két méter magas volt, bárhol lehet ilyet látni. Úgy látszik, ez egy taoista látványosság volt, ahol az út a lényeg, nem a végcél.

A másik rizsterasz-túra se volt betervezve. Elindultunk Ubudban (ami egy turista-központ a sziget belsejében, a hegyesebb részen) a Lonely Planet által ajánlott sétaútra. Egyszer csak elvesztettük az utat, vagyis olyan helyen kellett volna fordulni, ami nem volt leírva. Ott tanácstalankodtunk, amikor hozzánkcsapódott egy helyi fiatal srác, Gusti, hogy hová akarunk menni. Nem egyeztünk meg semmiben, de aztán a következő egy órában ő kalauzolt minket Ubud hátországában, a rizsföldeken. Egy kikötésünk volt, lépcsőzni nem akartunk. Helyette a patakokon ugráltunk át, kis, arasznyi ösvényeken sétálgattunk, és Gusti fejtágítást tartott a helyi növény- és állatvilágból, valamint a rizstermesztés trükkjeiből. Neki is van egy kis földje valahol a közelben, úgyhogy első kézből tudta. Addig mentünk, amíg anyám megunta az ösvényeket, akkor visszamentünk a templomok, boltok, taxik és a motorok közé.

Ha valaki Balin jár, ki ne hagyja a rizsföldeket. Testközelről, a derékmagas zöld rizs között, patakok partján sétálgatni az egyik legjobb élmény volt.

Kőfaragó és balett-táncos

Valamint fafaragó, ezüstműves, batikoló, varrónő, meg bármilyen kézművesség előállítója, eladója. Ezek a fő foglalkozások Balin, természetesen a hotelekben dolgozás és a taxizás mellett. Az utak véges-végig fafaragvány, fabútor, kőszobor boltok mellett mennek, a legkisebb falutól a nagyvárosig. Bárhol megálltunk, azonnal felbukkantak az árusok, akik batikot vagy faládikát árultak látszólag nagyon jó áron. Persze trükköztek, mert a jó ár csak beetetés volt.

A kézművesség azonban nem csak a turisták miatt van. A bali kultúra önmagában is igényli a szép dolgokat. Minden házat, telket kőfallal kell keríteni és azon lehetőség szerint díszes kaput építeni. A számtalan templomba is sok-sok faragvány kell. A batikot meg ugye nap, mint nap hordják. És ezért általában nem is átlaggiccs hangulata van a boltoknak, dolgoknak, hanem meglepően ízlésesek a turistacsapda jellegük ellenére.

Fafaragók:


Átlagos családi templom, átlagos mennyiségű faragással:

Szintén a kultúra része a tánc. Mindenhol táncolás van, most már persze főleg a turistáknak, de azért a kulturális gyökerek ott vannak. A legegyedibb a kecak tánc, amit ráadásul nagyon szép helyen, a tengerparti sziklák tetején bírnak előadni.

(És itt egy videó lenne a kecak táncról, de úgy tűnik, többszöri próbálkozás ellenére sem sikerül feltölteni)



A kecakban férfiak a főszereplők, de a nők is nagyon jól tudnak táncolni. Össze-vissza hajlítgatják magukat, a kezeiket, de a fő eszközük a szemmeresztgetés. Itt is pl. azt csinálja a táncos a képen.

Bali fotók

Tegnap jöttünk haza Baliról, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Rengeteg szépet és érdekeset láttunk, kipihentük magunkat a tengerparton, apám először fürdött tengerben, Eszter bepótolta az összes elmaradt ruhavásárlást, anyám sok érdekességet gyűjtött a Dénesnek, ettünk-ittunk finomakat.

A kb. 2 gigányi fényképből kiválasztottuk a legjobb 100-at, és felraktam a webre a szokott helyre.

Szöveg is jön később.