Hitchcocki jelenetek

Az Eszter úgy érezte magát néhányszor az elmúlt időben, mintha egy Hitchcock filmben lenne. Az állatvilág támadást indított elenne. Szerencsére azért ez leginkább az ijeszgetésben merült ki, semmi komolyra nem kell gondolni.

Először is itt vannak a gekkók. Aranyos kis gyíkok, de nagyon szeretik ijeszgetni az embert. Kimegyünk este a konyhába, kinyitjuk a szekrényajtót, és valami kiiszkol belőle, mi meg eldobjuk, ami a kezünkben van. Vagy bújkál a mosogatóban, és ha valamit megmozdítunk, akkor kezd nagy rohangálásba. Az egyik majdnem megjárta, amikor ijedtemben a fejére ejtettem a vágódeszkát. Azt hittem kinyírtam, de túlélte. Most meg van egy kölyökméretű gekkónk, amelyik vagy túl kiváncsi, vagy nem talált még magának rejtekhelyet, mert állandóan szem előtt van. A kis hülyét múltkor úgy kellett kikanalazni a mosogatóból, nem tudott kijönni.


Aztán a hangyák is nagyon szeretnek minket. Eleinte egy-kettő volt itt-ott, most már csapatostul járnak. Ha valami ételt előhagyunk, egy-két óra múlva legalább egy tucatnyi nyüzsög rajta. A rizst, a lisztet, a kenyeret, mindent a hűtőben tartunk, azt nem szeretik. A poharakat állandóan takarni kell, mert azt is nagyon szeretik felderíteni. Ezzel még nincs is baj, mindenhol ezt csinálják. Az Esztert akkor készítették ki, amikor a hajszárítójába költöztek be. És amikor elkezdett hajat szárítani, szépen, egyesével kimászkáltak belőle a kezére. Volt sikítás.

Csótányból eddig szerencsére csak egyet találtunk de az a legrosszabb időpontban jelent meg. Fáradtan hazaértünk Malajziából, az Eszter megy a mosdóba, és ott vigyorgott rá egy jókora darab. A vécében úszta a köröket. Hogy hogy került oda, nem tudom, de én értékeltem az előzékenységét: ennél jobb helyen nem lehetett volna, egy gombnyomás, és volt csótány, nincs csótány.

Kezdenek nálunk berendezkedni az állatok. Most már egyértelműen tudunk feleni a kérdésre: Nálatok laknak-e állatok? Igen, nálunk laknak.