Észak- és Dél-Vietnamhoz képest Közép-Vietnam más volt. Ez áll szerintem legközelebb ahhoz, amit turista-látványosságnak lehet nevezni. És ennek ellenére ennek volt a legjobb hangulata a három rész közül (leszámítva a Halong-öblöt), mert itt valamivel lassabb, nyugalmasabb az élet.
Mi megnéztük Hue-t, az utolsó vietnami királyi dinasztia központját, és Hoi An-t, egy aranyos kisvárost, ami a középkorban egész Ázsiában fontos kikötő volt, most viszont a szabóiról híres leginkább. Emellett itt van igazi, nagy, üdülésre való tengerpart Vietnamban, ahol az első szálloda-komplexumok már meg is jelentek, és több mint valószínű, hogy egy-két évtized múlva el is lepik az egész partot. Meg még van egy romváros is az erdő közepén, de mi azt kihagytuk, mert tudtuk, hogy Angkorban majd sokkal nagyobbakat látunk.
Hue-nak van egy érdekes hangulata. Olyan, mintha ősrégi, több évszázados romokat látna az ember, miközben a legrégebbi sem sokkal idősebb 200 évnél. A természet és a háborúk azonban megtették a magukét. A hatalmas, több négyzetkilométernyi területen elterülő citadellában pl. az épületek csak töredéke élte túl a tájfunokat és az amerikai bombázásokat, a többinek látható nyoma sem maradt. Pedig volt épület rengeteg, ott élt az egész királyi család egy tiltott városban, ahová csak a király rokonai léphettek be, és akörül volt az adminisztratív központ az összes minisztériummal. A méretek lenyűgözőek: a négyzet alakú tiltott várost egy minden oldalán többszáz méteres fal veszi körül, az egész citadellát meg egy másik fal, aminek egy oldala több, mint 1,5 km. És az egész tele volt épületekkel.
Úgy látszik, ez a dinasztia az építkezésekben élte ki magát, mert a citadella mellett minden komolyabb király síremléket is épített. Itt nem valami temetőben álló szoborcsoportra kell gondolni, hanem több hektáros parkra, ahol sok-sok épület áll, mindnek megvan a maga szerepe. És nem is egyformák a síremlékek, hanem mindegyik az építtető király ízléséhez igazodott.
Volt olyan, ami egy nagyon békés, nyugalmat árasztó park. Ez annyira tetszett a királynak, hogy még halála előtt évekkel beköltözött. Volt egy, amiben park nem volt, csak hatalmas lépcsők, meg épületek, de azok veszettül ki voltak díszítve. A díszítést úgy oldották meg, hogy vettek egy csomó kínai porcelánt, darabokra törték őket és a színes cserepekből mindenféle mozaikot raktak ki. Ez a síremlék volt a legfrissebb, az 1930-as években épült, és olyan sokba került, hogy külön adót kellett kivetni rá. Aztán láttuk még a legrégebbit is, az egy nagyon szimmetrikusan megtervezett komplexum volt, mesterséges tavakkal, dombokkal. Mind szép volt a maga módján, és nagyon érdekes volt, mennyire más és más hangulatot árasztottak.
Ez itt pl. a békés:
Ez a túldíszített:
Ez meg a szimmetrikus:
Aztán Hue után átmentünk kocsival Hoi An-ba, közben meg áthaladtunk egy 500 méter magas hágón is, ahová az út közvetlenül a tengerpartról kúszik fel. A monszun meg a tájfunok néha kimossák a mellvédeket, és akkor leomlik a fél hegyoldal az útra. Máshol meg legelő kecskecsapatot kellett kerülgetni a szerpentinen. Érdekes volt.
Hoi An lesz a következő évek sláger úticélja Ázsiában. Bár már most is évente egymillió turista jár ott. Itt van ugyanis nagyszerű tengerpart, hangulatos kisváros, és vásárolni is lehet, mi kell több a turistának. A tengerpartból mi nem sokat láttunk, mert nem volt napozóidő )tél volt, úgyhogy felhős volt az ég, és néha 25 fok alá ment a hőmérséklet napközben is). A városból és a vásárlásból kivettük a részünket.
A városban a legérdekesebb a piac volt,
ahol rengeteg mindent árultak, a selyemsáltól a tengeri herkentyűkig. A vietnami konyhában nagyon sok friss zöldséget használnak, ennek megfelelően a piacon is volt tengernyi zöld. Persze mindenhol alkudni kell, elsősorban a turistákra szakosodott helyeken. De már nagyon belejöttünk, főleg Nóra, aki a helyieket is lepipálta alkudásban. Így is valószínűleg többször többet fizettünk, mint lehetett volna, de így is megérte.
Vásárolni leginkább ruhát lehet, mert vagy 200 ruhabolt van a kisvárosban. És nem konfekciót árulnak, hanem mindenhol méretre készül a ruha. Leveszik a méretet egyik nap, másnap lehet menni próbálni, az alakítás meg egy-két óra alatt megvan. És piszok olcsó. Egy jobb minőségű öltöny 100 dollár alatt megvan, ing 15 dollár, női ruha kb. 60. Jó anyagból persze. A minőség átlagos, de semmiképpen nem rosszabb, mint egy konfekció. Emellett lehet cipőt is csináltatni sok helyen, bármilyen modellt le tudnak másolni (ahogy a szabók is, én pl. a szétesés kezdetén járó kedvenc bermudámból csináltattam egy másolatot). Kiegészítő üzletként sok bőröndbolt is van, az emberek úgyis annyi ruhát vesznek, hogy nem férnek el a régi táskáikban.
De a vásárlási roham mellett jó hangulatú éttermek, kávézók is vannak, talán a legjobban kinéző hotelek egész Vietnamban, és a város éppen a megfelelő méretű és nyüzsgő. Szóval jó hely.
szí
Mi megnéztük Hue-t, az utolsó vietnami királyi dinasztia központját, és Hoi An-t, egy aranyos kisvárost, ami a középkorban egész Ázsiában fontos kikötő volt, most viszont a szabóiról híres leginkább. Emellett itt van igazi, nagy, üdülésre való tengerpart Vietnamban, ahol az első szálloda-komplexumok már meg is jelentek, és több mint valószínű, hogy egy-két évtized múlva el is lepik az egész partot. Meg még van egy romváros is az erdő közepén, de mi azt kihagytuk, mert tudtuk, hogy Angkorban majd sokkal nagyobbakat látunk.
Hue-nak van egy érdekes hangulata. Olyan, mintha ősrégi, több évszázados romokat látna az ember, miközben a legrégebbi sem sokkal idősebb 200 évnél. A természet és a háborúk azonban megtették a magukét. A hatalmas, több négyzetkilométernyi területen elterülő citadellában pl. az épületek csak töredéke élte túl a tájfunokat és az amerikai bombázásokat, a többinek látható nyoma sem maradt. Pedig volt épület rengeteg, ott élt az egész királyi család egy tiltott városban, ahová csak a király rokonai léphettek be, és akörül volt az adminisztratív központ az összes minisztériummal. A méretek lenyűgözőek: a négyzet alakú tiltott várost egy minden oldalán többszáz méteres fal veszi körül, az egész citadellát meg egy másik fal, aminek egy oldala több, mint 1,5 km. És az egész tele volt épületekkel.
Úgy látszik, ez a dinasztia az építkezésekben élte ki magát, mert a citadella mellett minden komolyabb király síremléket is épített. Itt nem valami temetőben álló szoborcsoportra kell gondolni, hanem több hektáros parkra, ahol sok-sok épület áll, mindnek megvan a maga szerepe. És nem is egyformák a síremlékek, hanem mindegyik az építtető király ízléséhez igazodott.
Volt olyan, ami egy nagyon békés, nyugalmat árasztó park. Ez annyira tetszett a királynak, hogy még halála előtt évekkel beköltözött. Volt egy, amiben park nem volt, csak hatalmas lépcsők, meg épületek, de azok veszettül ki voltak díszítve. A díszítést úgy oldották meg, hogy vettek egy csomó kínai porcelánt, darabokra törték őket és a színes cserepekből mindenféle mozaikot raktak ki. Ez a síremlék volt a legfrissebb, az 1930-as években épült, és olyan sokba került, hogy külön adót kellett kivetni rá. Aztán láttuk még a legrégebbit is, az egy nagyon szimmetrikusan megtervezett komplexum volt, mesterséges tavakkal, dombokkal. Mind szép volt a maga módján, és nagyon érdekes volt, mennyire más és más hangulatot árasztottak.
Ez itt pl. a békés:
Ez a túldíszített:
Ez meg a szimmetrikus:
Aztán Hue után átmentünk kocsival Hoi An-ba, közben meg áthaladtunk egy 500 méter magas hágón is, ahová az út közvetlenül a tengerpartról kúszik fel. A monszun meg a tájfunok néha kimossák a mellvédeket, és akkor leomlik a fél hegyoldal az útra. Máshol meg legelő kecskecsapatot kellett kerülgetni a szerpentinen. Érdekes volt.
Hoi An lesz a következő évek sláger úticélja Ázsiában. Bár már most is évente egymillió turista jár ott. Itt van ugyanis nagyszerű tengerpart, hangulatos kisváros, és vásárolni is lehet, mi kell több a turistának. A tengerpartból mi nem sokat láttunk, mert nem volt napozóidő )tél volt, úgyhogy felhős volt az ég, és néha 25 fok alá ment a hőmérséklet napközben is). A városból és a vásárlásból kivettük a részünket.
A városban a legérdekesebb a piac volt,
ahol rengeteg mindent árultak, a selyemsáltól a tengeri herkentyűkig. A vietnami konyhában nagyon sok friss zöldséget használnak, ennek megfelelően a piacon is volt tengernyi zöld. Persze mindenhol alkudni kell, elsősorban a turistákra szakosodott helyeken. De már nagyon belejöttünk, főleg Nóra, aki a helyieket is lepipálta alkudásban. Így is valószínűleg többször többet fizettünk, mint lehetett volna, de így is megérte.
Vásárolni leginkább ruhát lehet, mert vagy 200 ruhabolt van a kisvárosban. És nem konfekciót árulnak, hanem mindenhol méretre készül a ruha. Leveszik a méretet egyik nap, másnap lehet menni próbálni, az alakítás meg egy-két óra alatt megvan. És piszok olcsó. Egy jobb minőségű öltöny 100 dollár alatt megvan, ing 15 dollár, női ruha kb. 60. Jó anyagból persze. A minőség átlagos, de semmiképpen nem rosszabb, mint egy konfekció. Emellett lehet cipőt is csináltatni sok helyen, bármilyen modellt le tudnak másolni (ahogy a szabók is, én pl. a szétesés kezdetén járó kedvenc bermudámból csináltattam egy másolatot). Kiegészítő üzletként sok bőröndbolt is van, az emberek úgyis annyi ruhát vesznek, hogy nem férnek el a régi táskáikban.
De a vásárlási roham mellett jó hangulatú éttermek, kávézók is vannak, talán a legjobban kinéző hotelek egész Vietnamban, és a város éppen a megfelelő méretű és nyüzsgő. Szóval jó hely.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése