Angkorban voltunk utoljára a nagy karácsonyi úton, de ez volt a legemlékezetesebb az egész közül. Talán a Halong-öböl volt még hasonló. Nem mondom, Vietnamban is láttunk nagyon szép és/vagy nagyon érdekes dolgokat, de Angkor annyira különleges és egyedi, hogy azzal nagyon kevés dolog versenyezhet. Mondjuk az egyiptomi és mexikói piramisok.
Képzeljünk el egy átlagos vidéket: szegény emberek, nem túl érdekfeszítő táj. És ennek a közepén, egy néhány négyzetkilométernyi területen több tucatnyi kisebb-nagyobb, jobb-rosszabb állapotban lévő templomrom van. A legnagyobbak akkorák, hogy bejárni is több órába telik és több tíz méternyire kiemelkednek a fák közül. Mind kőből van kifaragva, néhol egészen aprólékosan. Esztétikailag is lenyűgözőek, de ha belegondol az ember, hogy micsoda munka volt ezeket felépíteni, tátva marad a szája.
Kambodzsa népének, a khemereknek volt egy nagy időszaka, egy fél évezred, kb. 800 és 1300 között. Azelőtt semmi maradandó (bár lehet, hogy voltak akkor is nagy építkezések, csak nem kőből), azután se sok. Ebben az időszakban azonban a királyok, amikor megvolt rá a lehetőségük, mind nagy építkezésekbe fogtak. Volt olyan korszak, amikor ez nem ment, mert külső-belső csatározásokkal voltak elfoglalva, de amikor egy-egy király össze tudta vonni a népeket a saját uralma alatt, akkor az építőipar nagy fellendülést ért meg.
Mi két teljes napot voltunk, ezalatt láttunk vagy 10 templomot, a korai időszakból és a későbbiből is. Persze mind más volt, mindegyiknek megvolt a maga jellegzetessége, de azért az alapkoncepció nagyon hasonló mindegyikben. A templom központja a főszentély, általában Sívának szentelve. Ez egy szűk kis hely, amiben Síva jelképe a Sívalinga állt. A linga szankszritül hímvessző, azaz Sívának a farka a jelképe. Egy fallikus kőoszlop, amire a szertartások alatt vizet öntöttek, a lecsurgó víz meg aztán minden varázslásra jó volt.
A templomokban nem laktak, csak szertartásokra használták, így aztán nem is voltak túl kényelmesek. Meredek lépcsők, szűk folyosók, sötét lukak mindenhol. A falakat nagyon sok helyen faragásokkal díszítették, de ebből már csak a szerencsésebbek maradtak meg. Nagyon sok templom maga is eléggé összedőlt, a fák, a villámok, a viharok, és az idő múlása megtette a magáét.
Igazából az összes templomot benőtte a dzsungel, és kb. az 1930-as évek óta fokozatosan szabadítják ki a romokat a fák közül. Azt szokták mondani, hogy akkor fedezték fel újra Angkort, és addig teljesen elfeledve, elhagyatottan álltak a dzsungel közepén. Ez nem igaz, a helyiek mindig is tudták, hogy ott vannak, Angkor Wat-ba, a legnagyobb templomba jártak is időnként szertartásokat tartani, de nem volt módjuk arra, hogy karbantartsák őket. A XX. század nagy részében meg a legkisebb dolguk is nagyobb volt, hogy ezzel foglalkozzanak. Amikor nem a gyarmatosító európaiakkal küzdöttek (bár ebből több jutott a vietnamiaknak), akkor polgárháborúztak. 1975 és ’79 között a Vörös Khmerek ideológiai megfontolásból a népesség komoly részét kiirtották, úgyhogy a templomok legfeljebb búvóhelyként merültek fel.
A dzsungelből való kiásás persze megkönnyítette a tolvajok dolgát is. Kezdve az európaiakkal, akik a legjobban kinéző darabokat inkább hazaküldték a saját múzeumjuknak. Most is él még az a szokás, hogy menő antik kereskedőnél a vevő fényképes katalógusból kinézi, mit akar, még az eredeti helyén, aztán a kiválasztott darabot lelopják neki. Ez persze egyre nehezebb, ahogy a zavaros idők kezdenek elmúlni, de nem lehetetlen.
Nem sorolom fel, melyik templomot láttuk, mert a nevek nem mondanak semmit. A legnépszerűbbeket néztük meg persze, és valószínűleg nem véletlenül ezek a legnépszerűbbek. Volt jó idegenvezetőnk, aki megpróbált a lehető leginkább olyan útvonalon vinni minket, amelyiken a legkevesebben voltak, ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy élvezzük a dolgot.
A templomokon kívül nagyon tetszett a város is, ahol laktunk, Siem Reap. Lényegében az egész város a turista-áradatra épül, de meg tudta őrizni a báját. Például a nemzetközi reptere a legszebb reptér, amit eddig láttam, ahol nincsenek hülye buszok, amik a termináltól 50 méterre álló repülőből viszik be az embereket az épülethez, hanem be lehet gyalogolni saját lábon. Felüdítő. A terminál is egyszintes, és leginkább egy szép hotelépületre hasonlít. Az emberek kedvesek, segítőkészek. Szóval jó hely Siem Reap, érdemes hosszabb időt is eltölteni ott. Ennek ellenére az ideutazók túlnyomó többsége, mint mi is, két-három napra jön, megnézi a legnevezetesebb romokat, aztán elrepül. Kár.
Képzeljünk el egy átlagos vidéket: szegény emberek, nem túl érdekfeszítő táj. És ennek a közepén, egy néhány négyzetkilométernyi területen több tucatnyi kisebb-nagyobb, jobb-rosszabb állapotban lévő templomrom van. A legnagyobbak akkorák, hogy bejárni is több órába telik és több tíz méternyire kiemelkednek a fák közül. Mind kőből van kifaragva, néhol egészen aprólékosan. Esztétikailag is lenyűgözőek, de ha belegondol az ember, hogy micsoda munka volt ezeket felépíteni, tátva marad a szája.
Kambodzsa népének, a khemereknek volt egy nagy időszaka, egy fél évezred, kb. 800 és 1300 között. Azelőtt semmi maradandó (bár lehet, hogy voltak akkor is nagy építkezések, csak nem kőből), azután se sok. Ebben az időszakban azonban a királyok, amikor megvolt rá a lehetőségük, mind nagy építkezésekbe fogtak. Volt olyan korszak, amikor ez nem ment, mert külső-belső csatározásokkal voltak elfoglalva, de amikor egy-egy király össze tudta vonni a népeket a saját uralma alatt, akkor az építőipar nagy fellendülést ért meg.
Mi két teljes napot voltunk, ezalatt láttunk vagy 10 templomot, a korai időszakból és a későbbiből is. Persze mind más volt, mindegyiknek megvolt a maga jellegzetessége, de azért az alapkoncepció nagyon hasonló mindegyikben. A templom központja a főszentély, általában Sívának szentelve. Ez egy szűk kis hely, amiben Síva jelképe a Sívalinga állt. A linga szankszritül hímvessző, azaz Sívának a farka a jelképe. Egy fallikus kőoszlop, amire a szertartások alatt vizet öntöttek, a lecsurgó víz meg aztán minden varázslásra jó volt.
A templomokban nem laktak, csak szertartásokra használták, így aztán nem is voltak túl kényelmesek. Meredek lépcsők, szűk folyosók, sötét lukak mindenhol. A falakat nagyon sok helyen faragásokkal díszítették, de ebből már csak a szerencsésebbek maradtak meg. Nagyon sok templom maga is eléggé összedőlt, a fák, a villámok, a viharok, és az idő múlása megtette a magáét.
Igazából az összes templomot benőtte a dzsungel, és kb. az 1930-as évek óta fokozatosan szabadítják ki a romokat a fák közül. Azt szokták mondani, hogy akkor fedezték fel újra Angkort, és addig teljesen elfeledve, elhagyatottan álltak a dzsungel közepén. Ez nem igaz, a helyiek mindig is tudták, hogy ott vannak, Angkor Wat-ba, a legnagyobb templomba jártak is időnként szertartásokat tartani, de nem volt módjuk arra, hogy karbantartsák őket. A XX. század nagy részében meg a legkisebb dolguk is nagyobb volt, hogy ezzel foglalkozzanak. Amikor nem a gyarmatosító európaiakkal küzdöttek (bár ebből több jutott a vietnamiaknak), akkor polgárháborúztak. 1975 és ’79 között a Vörös Khmerek ideológiai megfontolásból a népesség komoly részét kiirtották, úgyhogy a templomok legfeljebb búvóhelyként merültek fel.
A dzsungelből való kiásás persze megkönnyítette a tolvajok dolgát is. Kezdve az európaiakkal, akik a legjobban kinéző darabokat inkább hazaküldték a saját múzeumjuknak. Most is él még az a szokás, hogy menő antik kereskedőnél a vevő fényképes katalógusból kinézi, mit akar, még az eredeti helyén, aztán a kiválasztott darabot lelopják neki. Ez persze egyre nehezebb, ahogy a zavaros idők kezdenek elmúlni, de nem lehetetlen.
Nem sorolom fel, melyik templomot láttuk, mert a nevek nem mondanak semmit. A legnépszerűbbeket néztük meg persze, és valószínűleg nem véletlenül ezek a legnépszerűbbek. Volt jó idegenvezetőnk, aki megpróbált a lehető leginkább olyan útvonalon vinni minket, amelyiken a legkevesebben voltak, ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy élvezzük a dolgot.
A templomokon kívül nagyon tetszett a város is, ahol laktunk, Siem Reap. Lényegében az egész város a turista-áradatra épül, de meg tudta őrizni a báját. Például a nemzetközi reptere a legszebb reptér, amit eddig láttam, ahol nincsenek hülye buszok, amik a termináltól 50 méterre álló repülőből viszik be az embereket az épülethez, hanem be lehet gyalogolni saját lábon. Felüdítő. A terminál is egyszintes, és leginkább egy szép hotelépületre hasonlít. Az emberek kedvesek, segítőkészek. Szóval jó hely Siem Reap, érdemes hosszabb időt is eltölteni ott. Ennek ellenére az ideutazók túlnyomó többsége, mint mi is, két-három napra jön, megnézi a legnevezetesebb romokat, aztán elrepül. Kár.
(A címben lévő szóviccért elnézést kérek azoktól, akik nem szeretik a szóvicceket. Én szeretem.)
1 megjegyzés:
Cim: kesz HVG ;)
Megjegyzés küldése