A múlt hét leginkább az evés-ivásról szólt. Lehet, hogy ez már unalmas, de Szingapúr tényleg gasztronómiai központ. Bárhova megy az ember, lehet valami érdekeset enni. Akkor meg pláne, ha direkt az evés miatt megy oda.
Szerdán magyar borvacsorán voltunk. A nagykövetség küldött értesítést róla, hogy van egy helyi cég, amelyik magyar borokat importál, és hírverés gyanánt borvacsorát tart, amin magyar borokat lehet inni ázsiai-nemzetközi ételek mellé. Persze nem ingyen, sőt elég drágán, de annyira kíváncsiak lettünk, hogy elmentünk.
A céget egy helyi vállalkozó indította, aki a 90-es években két évig Magyarországon élt. akkor ismerkedett meg magyar borászokkal, és azok mondták neki, hogy miért nem talál piacot Ázsiában a magyar boroknak. A fickó próbált helyi terjesztőket találni, de senki nem állt kötélnek, ezért úgy gondolta, akkor majd ő maga indít egy céget. Persze nincs könnyű dolga, mert itt kb. semmit nem tudnak a magyar borokról, még azt is el kell mondani, hogy ilyen van.
A borok között túl volt reprezentálva a Szeremley pince, talán három boruk is volt az ötből. A rizling és a kékfrankos elég jó volt, a nagy hévvel beharangozott shiraz majdnem ihatatlan. A legjobb azonban a két tokaji volt. A félédes hárslevelű a Degenfeldtől nagyszerűen ment a libamájhoz, az aszú pedig ugyan csak 3 puttonyos volt, de így is nagyon finom. Pauleczky birtokról volt, még nem hallottunk róla, de érdemes kipróbálni.
Ittunk elég sokat, meg ettünk jókat, megismerkedtünk a nagykövettel, kellemes este volt.
Pénteken thai étteremben voltunk az Insead-osokkal a rendszeres péntek esti étteremlátogatás keretében. Néhány helyi diák minden péntekre szervez egy éttermet, ahová aki akar elvonul, és megkóstolja a kínálatot. Általában olcsó, de jó minőségű kisvendéglőkbe megyünk, ilyen volt ez is. Finom volt, bár Thaiföldön jobb volt a pad thai meg a zöld curry, de fejenként 14 dollárt (kb. 1600 Ft-ot) fizettünk ételért, italáért, úgyhogy nagyon megérte.
Utána egy másik párral beültünk egy bárba, inni valamit, ott az egy pohár bor drágább volt, mint az egész vacsora. De ez is egy nagyon érdekes hely. Egy volt kolostor a város közepén, amit nagyon szépen felújítottak, a közepén a templom csillog-villog, körülötte azonban nem szerzetesek vagy apácák vannak, hanem éttermek és bárok egymás mellett. Furcsa hangulata van, és persze nagyon népszerű hely.
Csütörtökön az indiai-pakisztáni hét keretében ingyen pakisztáni ebéd volt az Insead-on. Nagyon jó volt, finom chapati (lepény), csicseriborsó főzelék, meg édesség volt, de a legjobb a marhahús volt valami fűszeres szószban vajpuhára főzve. Az összes itt fellelhető konyha közül én az indiait szeretem a legjobban, az rettentően ízletes tud lenni. Mondjuk utána sokszor a gyomrom panaszkodik a sok fűszer miatt, de általában megéri. Azt nem tudom, a bennszülöttek hogy bírják, főleg hogy állítólag ezt a kis könnyű marhahúsos-csicseriborsós menüt nagy ünnepeken reggelire eszik.
Vasárnap a keleti parton voltunk. Ez egy több kilométeren át húzódó tengerpart, ahová a helyiek járnak strandolni, napozni, biciklizni, görkorcsolyázni, vagy csak lébecolni. A vízben leginkább csak a gyerekeket lehetett látni, mert annyira nem jó itt a víz, úgyhogy aki ellent tud állni, az inkább kihagyja. Az egésznek a kilátás ad egy egyedi hangulatot, ugyanis a tengerben ott állnak a hatalmas tengerjáró hajók sorban, arra várva, hogy bejussanak a kikötőbe.
Van homokos tengerpart, ahol nagy homokvárakat épített egy csoport, és mellette viccesen népnevelést tartottak, ahol a homokvár-építést használták szimbólumként, hogy ne csak várj a jóra, meg okoskodjál, de csinálj is valami kézzelfoghatót. A homok, a víz, a jó idő ingyen van, és milyen nagyszerű dolgokat lehet csinálni, ha valaki hajlandó összepiszkolni a kezét. Hasonló volt a népnevelési kampányhoz, amit korábban írtam, csak itt az egyén és a család felelősségét emelték ki. Nem volt annyira gáz, mint amilyennek hangzik, csak ritkán volt erőltetett, különben szórakoztató, és elgondolkodtató.
Mi sétálgatni meg (meglepetés) enni mentünk. A keleti parton lehet állítólag a legjobb tengeri kaját enni. Egy egész komplexum van, ahol több étterem is kínálja a saját tengeri herkentyű specialitását. Mi a leghíresebbe, a Jumbo Seafood-ba mentünk, és chilis rákot ettünk. Itt is egy kép abból a fázisból, amikor még egyben volt.
Nem tudom, hogy eszik ezt a hozzáértők, nekem nem sikerült civilizált módon kikapargatni a húst a páncélból. Minden kis cafatért küzdeni kellett, de megérte, mert nagyon finom volt. A végére úgy néztem ki, mint egy disznó, meg a chili csípte a számat kívülről-belülről, de elégedett voltam. Az Eszternek persze sikerült tisztábbnak maradni, de szerintem ő sokkal kevesebbet evett.
Egy-pár képet vegyesen, ami az utóbbi hetekben készült, feltettem a webre.
Szerdán magyar borvacsorán voltunk. A nagykövetség küldött értesítést róla, hogy van egy helyi cég, amelyik magyar borokat importál, és hírverés gyanánt borvacsorát tart, amin magyar borokat lehet inni ázsiai-nemzetközi ételek mellé. Persze nem ingyen, sőt elég drágán, de annyira kíváncsiak lettünk, hogy elmentünk.
A céget egy helyi vállalkozó indította, aki a 90-es években két évig Magyarországon élt. akkor ismerkedett meg magyar borászokkal, és azok mondták neki, hogy miért nem talál piacot Ázsiában a magyar boroknak. A fickó próbált helyi terjesztőket találni, de senki nem állt kötélnek, ezért úgy gondolta, akkor majd ő maga indít egy céget. Persze nincs könnyű dolga, mert itt kb. semmit nem tudnak a magyar borokról, még azt is el kell mondani, hogy ilyen van.
A borok között túl volt reprezentálva a Szeremley pince, talán három boruk is volt az ötből. A rizling és a kékfrankos elég jó volt, a nagy hévvel beharangozott shiraz majdnem ihatatlan. A legjobb azonban a két tokaji volt. A félédes hárslevelű a Degenfeldtől nagyszerűen ment a libamájhoz, az aszú pedig ugyan csak 3 puttonyos volt, de így is nagyon finom. Pauleczky birtokról volt, még nem hallottunk róla, de érdemes kipróbálni.
Ittunk elég sokat, meg ettünk jókat, megismerkedtünk a nagykövettel, kellemes este volt.
Pénteken thai étteremben voltunk az Insead-osokkal a rendszeres péntek esti étteremlátogatás keretében. Néhány helyi diák minden péntekre szervez egy éttermet, ahová aki akar elvonul, és megkóstolja a kínálatot. Általában olcsó, de jó minőségű kisvendéglőkbe megyünk, ilyen volt ez is. Finom volt, bár Thaiföldön jobb volt a pad thai meg a zöld curry, de fejenként 14 dollárt (kb. 1600 Ft-ot) fizettünk ételért, italáért, úgyhogy nagyon megérte.
Utána egy másik párral beültünk egy bárba, inni valamit, ott az egy pohár bor drágább volt, mint az egész vacsora. De ez is egy nagyon érdekes hely. Egy volt kolostor a város közepén, amit nagyon szépen felújítottak, a közepén a templom csillog-villog, körülötte azonban nem szerzetesek vagy apácák vannak, hanem éttermek és bárok egymás mellett. Furcsa hangulata van, és persze nagyon népszerű hely.
Csütörtökön az indiai-pakisztáni hét keretében ingyen pakisztáni ebéd volt az Insead-on. Nagyon jó volt, finom chapati (lepény), csicseriborsó főzelék, meg édesség volt, de a legjobb a marhahús volt valami fűszeres szószban vajpuhára főzve. Az összes itt fellelhető konyha közül én az indiait szeretem a legjobban, az rettentően ízletes tud lenni. Mondjuk utána sokszor a gyomrom panaszkodik a sok fűszer miatt, de általában megéri. Azt nem tudom, a bennszülöttek hogy bírják, főleg hogy állítólag ezt a kis könnyű marhahúsos-csicseriborsós menüt nagy ünnepeken reggelire eszik.
Vasárnap a keleti parton voltunk. Ez egy több kilométeren át húzódó tengerpart, ahová a helyiek járnak strandolni, napozni, biciklizni, görkorcsolyázni, vagy csak lébecolni. A vízben leginkább csak a gyerekeket lehetett látni, mert annyira nem jó itt a víz, úgyhogy aki ellent tud állni, az inkább kihagyja. Az egésznek a kilátás ad egy egyedi hangulatot, ugyanis a tengerben ott állnak a hatalmas tengerjáró hajók sorban, arra várva, hogy bejussanak a kikötőbe.
Van homokos tengerpart, ahol nagy homokvárakat épített egy csoport, és mellette viccesen népnevelést tartottak, ahol a homokvár-építést használták szimbólumként, hogy ne csak várj a jóra, meg okoskodjál, de csinálj is valami kézzelfoghatót. A homok, a víz, a jó idő ingyen van, és milyen nagyszerű dolgokat lehet csinálni, ha valaki hajlandó összepiszkolni a kezét. Hasonló volt a népnevelési kampányhoz, amit korábban írtam, csak itt az egyén és a család felelősségét emelték ki. Nem volt annyira gáz, mint amilyennek hangzik, csak ritkán volt erőltetett, különben szórakoztató, és elgondolkodtató.
Mi sétálgatni meg (meglepetés) enni mentünk. A keleti parton lehet állítólag a legjobb tengeri kaját enni. Egy egész komplexum van, ahol több étterem is kínálja a saját tengeri herkentyű specialitását. Mi a leghíresebbe, a Jumbo Seafood-ba mentünk, és chilis rákot ettünk. Itt is egy kép abból a fázisból, amikor még egyben volt.
Nem tudom, hogy eszik ezt a hozzáértők, nekem nem sikerült civilizált módon kikapargatni a húst a páncélból. Minden kis cafatért küzdeni kellett, de megérte, mert nagyon finom volt. A végére úgy néztem ki, mint egy disznó, meg a chili csípte a számat kívülről-belülről, de elégedett voltam. Az Eszternek persze sikerült tisztábbnak maradni, de szerintem ő sokkal kevesebbet evett.
Egy-pár képet vegyesen, ami az utóbbi hetekben készült, feltettem a webre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése