Az Eszter szüleivel bejárjuk Szingapúr fő turista-látványosságait, így nem hagytuk ki Sentosa szigetét sem. Mi még az Eszterrel nem nagyon jutottunk el oda, annyi minden más látni- és tennivaló volt, úgyhogy ez nekünk is új volt.
Sentosát régen nem így hívták, sőt nem is ekkora volt, de egy-két évtizeddel ezelőtt a szingapúri állam elhatározta, hogy ott megcsinálja a helyi üdülőszigetet. Szingapúr egy trópuson lévő sziget, de messze nem egy trópusi álomsziget, ahogy azt az üdülési katalógusok alapján elképzeljük. Itt nincs homokos pálmafás tengerpart. Illetve van, Sentosán, de ez nem igazi, csak mű. A fehér homokot Malajziából importálták, és minden pálmát pontosan kiszámított helyre ültettek. Így most van hová menni hétvégén a Szingapúriaknak is, ha tengerparti strandolásra vágynak. Meg persze a turisták tömegeinek.
A fejlesztés még messze nincs kész, az egyik részén a szigetnek most alakítottak ki egy sor mesterséges szigetet, ahol majd luxus-apartmanok épülnek. Ahogy megyünk át a szigetre, ott is egy hatalmas mély gödör tátong, oda is valami nagy épületet fognak felhúzni. De már ami kész van, az is komoly beruházás, több kilátó, hotel, szórakoztató központ. Mindegyikre büszkén oda is írják a prospektusokban, hogy hány millió dollárból készült, hadd értékeljék a népek.
Átmenni a szigetre lehet kábeles kabinokban (ez a legdrágább), magasvasúttal, különbusszal, vagy akár kocsival is, ha megfizeti a belépőt. Mi magasvasúttal mentünk, ami a parti bevásárlóközpontból indul. Pillanatok alatt oda lehet érni, az egész út nincs egy kilométer se talán. Az emberek tök furcsán viselkednek: leszállnak a magasvasútról, és beállnak a buszmegállóban várakozó sorba. Igaz, hogy ingyen van a busz, de az egész sziget kicsi, szerintem nincs több, mint 10 perc gyalog, ahová mennek. Mi persze gyalogoltunk, nem vagyunk birkák.
A szigeten van többfajta kilátó, szépen rendezett parkok, szökőkutakkal, akvárium, pillangó-kert, 3D mozi, miegymás. Meg rengeteg ember, és természetesen rengeteg etető. Mi nem mentünk be egyik fizetős látványosságra sem, nem érdekelt annyira. A legérdekesebb úgyis az erdei ösvény volt. Ez még a sziget korábbi korszakából maradt meg, szerintem meg vannak számlálva a napjai. Aranyosan egyszerű: a műsziklákon lefolyó művízesés neve egyszerűen fehér festékkel fel van mázolva a sziklákra. Semmi high-tech monitor, vagy díszkivilágítás, mint az újabb részeken. Az ösvényen beton sárkánycsontok vannak, és a tájékoztató tábla alapján azt hinné az ember, hogy igazi, mert egy szóval sem említi, hogy csak mű. Szóval vicces volt, és legfőképp nyugis. Kiesik a fő turista útvonalból, nem is nagyon reklámozzák, úgyhogy talán 5 emberrel találkoztunk összesen 10 perc alatt.
A dzsungelből a tengerpartra lehet kijutni, ahol viszont jó sokan voltak. Jó hangulatú hely ez is, lehet heverészni, homokozni, labdázni, fürödni a tengerben, vagy a kilátást nézegetni. A kilátás áll egyrészt a műszigetekből, amik kb. 100 méternyire a parttól vannak, és a tengeren lévő nagy hajókból.
Még átmentünk egy nagy kilátóra az egyik szigeten, amit úgy hirdetnek, hogy az ázsiai kontinens legdélebbi pontján áll. Vicces, hogy a kontinens legdélebbi pontja egy szigeten van, pláne, hogy van ennél egy kicsit délebbi sziget is (sőt, Szingapúr is egy sziget már). Valószínűleg úgy értették, hogy a legdélebbi pont, ahová száraz lábbal át lehet menni. Mindenesetre szép a kilátás a tankerekre, meg szemben Szumátrára.
A kilátóból aztán siettünk vissza a magasvasúthoz, mert nagy fekete felhők jöttek. Mire visszaértünk a bevásárlóközpontba, már szakadt is az eső. Hogy mit csinált az a rengeteg ember az esőben, aki még kint volt a szigeten, meg még jött kifelé, amikor mi visszafelé siettünk, azt nem tudom. Az eső még órákig esett rendületlenül, ahogy azt mostanában a monszun idején csinálni szokta.
Szokás szerint, még néhány kép a Picassán megtaláható.
Sentosát régen nem így hívták, sőt nem is ekkora volt, de egy-két évtizeddel ezelőtt a szingapúri állam elhatározta, hogy ott megcsinálja a helyi üdülőszigetet. Szingapúr egy trópuson lévő sziget, de messze nem egy trópusi álomsziget, ahogy azt az üdülési katalógusok alapján elképzeljük. Itt nincs homokos pálmafás tengerpart. Illetve van, Sentosán, de ez nem igazi, csak mű. A fehér homokot Malajziából importálták, és minden pálmát pontosan kiszámított helyre ültettek. Így most van hová menni hétvégén a Szingapúriaknak is, ha tengerparti strandolásra vágynak. Meg persze a turisták tömegeinek.
A fejlesztés még messze nincs kész, az egyik részén a szigetnek most alakítottak ki egy sor mesterséges szigetet, ahol majd luxus-apartmanok épülnek. Ahogy megyünk át a szigetre, ott is egy hatalmas mély gödör tátong, oda is valami nagy épületet fognak felhúzni. De már ami kész van, az is komoly beruházás, több kilátó, hotel, szórakoztató központ. Mindegyikre büszkén oda is írják a prospektusokban, hogy hány millió dollárból készült, hadd értékeljék a népek.
Átmenni a szigetre lehet kábeles kabinokban (ez a legdrágább), magasvasúttal, különbusszal, vagy akár kocsival is, ha megfizeti a belépőt. Mi magasvasúttal mentünk, ami a parti bevásárlóközpontból indul. Pillanatok alatt oda lehet érni, az egész út nincs egy kilométer se talán. Az emberek tök furcsán viselkednek: leszállnak a magasvasútról, és beállnak a buszmegállóban várakozó sorba. Igaz, hogy ingyen van a busz, de az egész sziget kicsi, szerintem nincs több, mint 10 perc gyalog, ahová mennek. Mi persze gyalogoltunk, nem vagyunk birkák.
A szigeten van többfajta kilátó, szépen rendezett parkok, szökőkutakkal, akvárium, pillangó-kert, 3D mozi, miegymás. Meg rengeteg ember, és természetesen rengeteg etető. Mi nem mentünk be egyik fizetős látványosságra sem, nem érdekelt annyira. A legérdekesebb úgyis az erdei ösvény volt. Ez még a sziget korábbi korszakából maradt meg, szerintem meg vannak számlálva a napjai. Aranyosan egyszerű: a műsziklákon lefolyó művízesés neve egyszerűen fehér festékkel fel van mázolva a sziklákra. Semmi high-tech monitor, vagy díszkivilágítás, mint az újabb részeken. Az ösvényen beton sárkánycsontok vannak, és a tájékoztató tábla alapján azt hinné az ember, hogy igazi, mert egy szóval sem említi, hogy csak mű. Szóval vicces volt, és legfőképp nyugis. Kiesik a fő turista útvonalból, nem is nagyon reklámozzák, úgyhogy talán 5 emberrel találkoztunk összesen 10 perc alatt.
A dzsungelből a tengerpartra lehet kijutni, ahol viszont jó sokan voltak. Jó hangulatú hely ez is, lehet heverészni, homokozni, labdázni, fürödni a tengerben, vagy a kilátást nézegetni. A kilátás áll egyrészt a műszigetekből, amik kb. 100 méternyire a parttól vannak, és a tengeren lévő nagy hajókból.
Még átmentünk egy nagy kilátóra az egyik szigeten, amit úgy hirdetnek, hogy az ázsiai kontinens legdélebbi pontján áll. Vicces, hogy a kontinens legdélebbi pontja egy szigeten van, pláne, hogy van ennél egy kicsit délebbi sziget is (sőt, Szingapúr is egy sziget már). Valószínűleg úgy értették, hogy a legdélebbi pont, ahová száraz lábbal át lehet menni. Mindenesetre szép a kilátás a tankerekre, meg szemben Szumátrára.
A kilátóból aztán siettünk vissza a magasvasúthoz, mert nagy fekete felhők jöttek. Mire visszaértünk a bevásárlóközpontba, már szakadt is az eső. Hogy mit csinált az a rengeteg ember az esőben, aki még kint volt a szigeten, meg még jött kifelé, amikor mi visszafelé siettünk, azt nem tudom. Az eső még órákig esett rendületlenül, ahogy azt mostanában a monszun idején csinálni szokta.
Szokás szerint, még néhány kép a Picassán megtaláható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése