Hazaértünk

Ausztráliából visszamentünk még Szingapúrba három napra. Elsősorban azért, hogy az ott hagyott csomagjainkat összeszedjük, de azért volt időnk bejárni mégegyszer a belső részeket is, kvázi elbúcsúztunk a várostól. Egy jó hotelben laktunk, ahol alaposan kihasználtuk a medencét is, hogy attól az időtől is elbúcsúzzunk, amikor csak egy lifttel kell utazni, ha úszkálni akarunk.

A csomagjainkat rendben begyűjtöttük, és sikerült is hat bőröndbe bepakolni. A feladott csomagjaink 94 kilót nyomtak, és már meg se lepődtünk, hogy a British Airways minden tájékoztatás ellenére megint szó és pluszpénz nélkül bevette őket. Nem értem miért, de nekünk így jó volt.

Az már kevésbé jó volt, ami Heathrow-n történt. El voltunk kényeztetve Ázsiában, ott valahogy a szolgáltató-szemlélet más szinten van. Londonba hajnali ötkor érkeztünk a koszos, bunkerszerű négyes terminálra, onnan 20 perces sorbanállás és másik 20 perces tömött buszozás után átértünk az új, csili-vili ötös terminálra. Ez nagyon szép, van benne nagyon hasznos Gucci, meg Harrods bolt, ellenben arra nem gondoltak, hogy lesznek transzfer utasok, akik több órányi repülés után esetleg felfrissülnének egy kicsit, esetleg megpihennének valahol. Ez csak annak jár, aki első osztályon utazik, ő viszont vagy öt különféle váró közül választhat. Az egyszerű halandók ide még pénzért se juthatnak be, nekik marad a közös váró a kényelmetlen székeivel, a zuhany nélküli mosdóival. Van még egypár nagyon dizájnos kanapé a terminál közepén, ahol heverészni meg táborozni lehet, erre azonban jó sokan várnak. Mi hajnalban még jó pozícióból indultunk, és hat óráig foglalhattuk az egyiket.

Aztán Budapesten megtapasztaltuk milyen az a reptér, ami még Londonnál is rosszabb. Először is Esztert nem akarták beengedni, mert ideiglenes útlevele volt, és fél óráig tartott, míg a határőrök kitalálták, mit kezdjenek vele (sehol máshol nem volt ez probléma, csak Magyarországon). Aztán megvártuk a csomagjainkat és kicipeltük őket, mert a tili-tolik nem bent voltak szépen sorban, hanem kint az utcán összevissza. Hazafelé még megcsodáltuk az általános gyomtengert, Kőbánya-Kispest csodálatos látványát, a koszt, meg a mufurc taxis stílusát. Otthon vagyunk. Elszoktunk tőle.

Most már persze, hogy majdnem két hete itthon vagyunk, már minden sokkal megszokottabb. Otthon is elpakoltuk az összes cuccunkat (nehéz volt), visszazökkentünk a közép-európai időzónába (meglepően könnyen ment), elintéztünk egy csomó elintézendőt (még van). Egy hét múlva elkezdünk dolgozni, végetér az egyéves szabadság.

A blog is végetér itt, közel 100 bejegyzés után. Jó volt írni, remélem, olvasni is.